Az MVM bejelentette, hogy öt hétig tartó kikapcsolási moratóriumot vezet be. A döntés célja, hogy segítséget nyújtson azoknak az ügyfeleknek, akik nehéz anyagi helyzetben vannak, és lehetőséget adjon számukra a tartozások rendezésére. A moratórium ideje a


Az MVM 2024. november 29. és 2025. január 5. között több mint öt hetes önkéntes kikapcsolási moratóriumot vezet be lakossági ügyfelei számára. A vállalat közleménye szerint az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően az ünnepi időszak alatt egyetlen lakossági ügyfelénél sem fogják megszüntetni az áram- és földgázszolgáltatást.

Az intézkedés az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt.-vel egyetemes szolgáltatási szerződésben álló, lakossági ügyfelekre terjed ki. Az MVM önkéntes kikapcsolási moratóriuma nemcsak a védett ügyfeleket érinti, hanem azokat a lakosokat is, akiknek 60 napon túli számlatartozása van. Nem vonatkozik azonban azokra, akiket már korábban kikapcsoltak a szolgáltatásból, ahogyan az üzleti, illetve más energiakereskedővel szerződésben álló ügyfelekre sem.

Related posts