Hiba, nem átverés.

A tévedés az emberi lét szerves része – ahogy azt már többször is hangsúlyoztam az utóbbi írásaimban. Még a legnagyobb tudósok is eshetnek hibákba. Fontos, hogy tudjuk megkülönböztetni a tévedéseket a szándékos csalásoktól, hiszen e nélkül nehéz eligibilisnek maradni a tudományos diskurzusban. Az alábbiakban néhány érdekes tévedés története segíthet minket abban, hogy jobban eligyünk a tudományos hírek tengerében.

Wilhelm Conrad Röntgen, a tudományos világ egyik kiemelkedő alakja, a röntgensugarak felfedezésével írta be nevét a történelem könyvébe. E felfedezésének köszönhetően ő lett az első, aki a fizikai Nobel-díjat elnyerte, ami jól mutatja találmányának fontosságát, amely napjainkban is megkerülhetetlen. Érdekes, hogy Röntgen saját magyarázata a sugárzás keletkezéséről tévesnek bizonyult, azonban ez nem csökkenti felfedezésének értékét. Ezen kívül, az ő munkásságát sokan megkérdőjelezték, azt állítva, hogy a felfedezései nem csupán a saját eredményei, hanem más tudósoktól ellesett ötletek is.

Abban az időszakban több tudós is felfedezésekkel foglalkozott az új típusú sugárzások terén, míg Röntgen inkább a háttérbe húzódott, titokzatosan dolgozva. Ezért gyakran kellett védekeznie a rá irányuló gyanúsítgatásokkal szemben. Ám nem csupán ezért választottam első példaként a röntgensugarak történetét. A két világháború közötti időszakban egy különös divathullám bontakozott ki: a röntgensugarakat szőrtelenítés céljára kezdték alkalmazni. Az ehhez használt dózisok rendkívül magasak voltak, jóval meghaladták az orvosi képalkotó vizsgálatok során megszokott mennyiséget.

A szőrtüszőket kétségtelenül elpusztították, a szőr nem nőtt vissza - ígéretes volt a szépségipar számára. Csakhogy hamar rájöttek, brutális veszélyei vannak mindennek, hiszen a fájdalmatlannak és gyorsnak tartott beavatkozás után rengetegen hegesedésektől, égési sérülésektől, majd daganatoktól szenvedtek. Óriási tévedés volt az egész, és bár súlyos egészségi következmények árán, de belátták a hibát.

A röntgensugarak jelentős szerepet játszanak a következő példában is. Ezeknek a sugaraknak a hullámhossza rendkívül hasonló a vegyületek által alkotott kristályrácsok közötti távolságokhoz. Ennek következtében a röntgensugarak a kristályok belsejében elhajlanak, amit röntgendiffrakciónak nevezünk. Az elhajlás mértéke alapján viszonylag pontosan megállapíthatók a kristályszerkezet jellemzői, például a kristályt alkotó vegyületek közötti kötéstávolságok és kötésszögek. A röntgendiffrakciós analízis alapvető módszer a vegyületek szerkezeti vizsgálatában. Ezen módszer segítségével óriásmolekulák, fehérjék, sőt még a DNS is kristályosítható, hogy alaposabb vizsgálat alá lehessen vetni őket. Linus Pauling, a kémia egyik kiemelkedő alakja, sokak emlékezetében él az elemek periódusos rendszerével. Kémiaóráink során alaposan tanulmányoztuk ezt a táblázatot, amelyben az elektronegativitás értékei is szerepeltek. Ezek az értékek segítettek megérteni, hogy az adott elemek milyen típusú kötéseket képesek kialakítani.

Pauling bevezette az elektronegativitás fogalmát, és ő volt az első, aki konkrét számértékeket rendelt hozzá. A biokémia területén is maradandót alkotott, különösen a hemoglobin kutatása terén. Felfedezte, hogy az oxigénkötés hatással van ennek a fehérjének a szerkezetére, és később az alfa-hélix, mint egy sajátos spirális forma, jelentőségére is rámutatott. E munkáját röntgendiffrakciós képek elemzése segítette. Kezdetben ódzkodott a DNS kutatásától, de egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy ennek a molekulának a szerkezete kulcsfontosságú az öröklődés folyamatának megértésében.

A DNS szerkezetének meghatározásához Pauling William Astbury fotóit használta, ezek alapján nehézkesen sikerült összeállítani 1952 végére nagy sietségben egy modellt. Ebben a modellben nem volt minden atomi elrendezés tökéletesen megmagyarázva, ezt maga Pauling is tudta. Háromláncú csavarvonal mentén helyezte el a DNS-t felépítő atomokat, a foszfátcsoportok befelé, a bázisok kifelé álltak.

Mai nézőpontból, sőt a kortársai szempontjából is – és Pauling is említette ezt – ez a modell messze nem volt megfelelő. Ő a gyorsaságra helyezte a hangsúlyt, hogy minél hamarabb bemutathasson egy hozzávetőlegesen helyes megoldást. A téma fontosságát valószínűleg jól felismerte.

Az egész történet különlegessége, hogy Astbury felvételei messze nem bizonyultak a legjobbnak. 1952 májusában Londonban megrendezett konferencián Rosalind Franklin, Maurice Wilkins neves asszisztense, bemutatta röntgendiffrakciós képeit a DNS-ről, amelyek minden korábbinál élesebbek és részletesebbek voltak. Pauling, az amerikai tudós, akit szintén meghívtak, sajnos nem tudott időben megérkezni az Egyesült Államokból, mivel útlevélproblémái adódtak. Az amerikai és brit hatóságok egyaránt veszélyesnek tartották őt, mivel hangosan felszólalt a nukleáris fegyverek ellen. Végül, tíz hetes késéssel érkezett, ám nem találkozott Franklinnal vagy Wilkinsszel. Ezzel szemben James Watson és Francis Crick jól megismerték Franklin fényképeit, így az ő általuk kidolgozott modell egyértelműen fölülmúlta Paulingét, amit az utóbbi 1953 áprilisi nyilatkozataiban el is ismert. A tévedése ellenére Pauling méltósággal viselte a kudarcot, és készséggel segítette Watsonékat a modell véglegesítésében. 1954-ben kémiai Nobel-díjat nyert a kémiai kötések és vegyületek szerkezetének kutatásáért, míg Watson, Crick és Wilkins 1962-ben kapták meg a Nobel-díjat a DNS szerkezetének tanulmányozásáért – Franklin viszont sajnos kimaradt a kitüntetettek közül. Pauling emellett abban az évben Nobel-békedíjat is kapott a nukleáris fegyverek ellen folytatott harcáért.

A ris fegyverkezés elleni küzdelem érdekében tett erőfeszítéseit egy év elteltével hozták nyilvánosságra, éppen azon a napon, amikor a világ vezető hatalmai megállapodtak a nukleáris tesztek korlátozásáról.

Zárásként említem António Egas Moniz orvos figyelemre méltó példáját. 1949-ben a lobotómia terápiás potenciáljának felfedezéséért megosztott orvosi Nobel-díjat érdemelt ki. A lobotómia során az agy homloklebenyének és más területek közötti kapcsolatokat zavarják meg, ami jelentős hatással van a beteg mentális állapotára.

Ez végre új reménysugarat hozott a skizofrénia kezelésében, amelyre a pszichiátria korábban tehetetlenül tekintett. Azonban a beavatkozás után a betegek személyisége súlyosan sérült, és a kezelés több kárt okozott, mint hasznot. Sokan kezdeményezték Moniz Nobel-díjának visszavonását, de a Nobel Alapítvány ragaszkodott ahhoz, hogy az elismerést a kor tudományos állapotának és elérhető információinak fényében hozta meg. Utólag könnyű okosnak lenni, de ez valóban hatalmas tévedés volt.

A tudósok vérmérséklete, lendülete vagy éppen lassúsága, időnként szétszórtsága, zárkózottsága, hiúsága, esetleg mohósága sokszor tévútra viszi a munkájukat. A fenti példákból láthattuk ezt. Szándékos csalás mégsem történt, képesek voltak korrigálni tévedéseiket, és a körülményekhez képest a legjobb megállapítást tették. A csalók nem ilyenek, róluk a következő írásomban lesz szó.