Szőnyi Ferenc a világ legextrémebb kerékpáros versenye után: A legnagyobb kihívás...

Ez volt az egyik legnagyobb megpróbáltatás az életemben.

„Tedd egyedivé a szövegedet!” – hangoztatta Szőnyi Ferenc, miután lenyűgöző teljesítménnyel, mindössze 45 és fél nap alatt körbekerékpározta Kanadát.

A 60 éves ultrasportoló 12 ezer 500 km-t tekert, a TransCanada Ultra elnevezésű verseny szintemelkedése annyi volt, mintha tizenegyszer megmászta volna a Mount Everestet, a táv pedig nagyjából 60 Balaton-körnek felelt meg. Ráadásul Szőnyi mindenféle segítség nélkül szelte át Kanadát, maga gondoskodott a szállásáról, étkezéséről, javításokról, útvonaltervezésről. Korábban csak hárman teljesítették a kihívást, ők 51, 52 és 61 nap alatt tették meg a távot.

"Mikor megláttam a kiírást, bogarat ültetett a fülembe... Hónapokig kerülgettem a témát, rágódtam, alázattal a táv iránt. Szabad ilyet elvállalni? Meg lehet ezt csinálni? Segítség nélkül ekkora távot? De ha már adott a lehetőség, és a térdem is jó állapotban van a csavarok eltávolítása után, hát belevágtam" - mondta Szőnyi, aki olyan tudatosan készült a rekorddöntésre, hogy előre megvette a repülőjegyét is hazafelé, a cél és az idő kettőse pedig jó motiváció volt számára.

Az önellátás kihívása, minden aspektusával együtt, igazi próbára tett. Senki sem volt mellettem, nem érkezett segítség, mindent magamnak kellett megoldanom: az étkezést, a napi 10 ezer kalória beszerzését, a pihenést és az útvonal megtervezését. Ez a folyamat lelkileg folyamatosan kimerítő volt, de ugyanakkor egyfajta tiszta és felemelő érzést is nyújtott. Minden egyes döntés, minden siker és hiba kizárólag az én felelősségem volt.

- mesélte Szőnyi a szerkesztőségünknek eljuttatott nyilatkozatában.

még sötétben indult útnak, hogy a nap első fényei előtt már úton legyen. Hajnali háromkor, amikor a világ még csendes volt, a kerékpárja mellé állt, és egy rövid, de alapos reggeli után elindult a kalandjára. Az időjárás előrejelzését figyelve kiválasztotta a legoptimálisabb útvonalat, hogy elkerülje a váratlan esőket vagy szélvihart. Ahogy a nap elkezdett felkélni, a lámpák fényei lassan elhalványultak, és a természet ébredése kísérte minden egyes tekerését. Két-három óránként megállt, hogy feltöltse energiaraktárait: az út mentén megvásárolt fánkok és hűsítő fagylaltok mellett magvakat és csokoládét is fogyasztott, hogy a fáradtság ne vegye el a kedvét. A nap folyamán általában 14-16 órát ült a nyeregben, fáradhatatlanul pedálozva, és néha még a csillagok alatt is folytatta az utazását, amikor a sötétség hirtelen rátörött. Az útja nemcsak fizikailag, hanem szellemileg is kihívások elé állította, de minden egyes megtett kilométerrel egyre inkább érezte, hogy valóra váltja álmát.

Egyetlen nap leforgása alatt 500 kilométert pedálozott, éjszaka egy szemhunyásnyit sem pihenve, mivel nem akadt szálláslehetőség.

"A legnagyobb kihívás talán nem is a fizikai megterhelés volt, hanem inkább az elme erejének megőrzése. Amikor fáradtság gyötör, a hideg átfogja a testet, és minden egyes porcikád fájdalmakkal küzd, miközben előttünk még több ezer kilométer vár - na, ott dől el az egész. Ilyenkor csak az segít, ha tisztán látod, mi motivál téged. Folyamatos tervezés és alkalmazkodás szükséges. Hol fogok aludni? Sehol? Akkor tovább indulok. Nincs bolt? Keresek egy patakot, hogy vízhez jussak. Yukonban gyakran ittam a patak vizéből."

A természet az egész kaland szerves részét képezte; ahogy visszaemlékezett, farkasszemet nézett a vadon rejtélyeivel, szembesült a medvékkel, és kóbor kutyák is a nyomában loholták. Ám pánik helyett inkább bátorságot érzett. A verseny nem tűnt egyhangúnak, hiszen folyamatosan új kihívásokkal kellett szembenéznie, és mindig tervezett a következő lépésre. Biciklije jól bírta a gyűrődést, de akadtak technikai problémák is; a váltót például ezer kilométerenként igazítani kellett, ami külön izgalmat adott az út során.

Kerekeznem kellett szélben, esőben, dögmelegben és fagyban is. Aludtam sátorban 3 fokban, hideg padon....A testem sokat szenvedett: izomláz, fáradtság, alváshiány. De mindig azt mondtam magamnak: Csak még egy napot csinálj meg, minden pedál hajtás közelebb visz - és ez működött

- emlékezett vissza.

Nem a rekordok hajszolása volt a fő motivációja; számára az volt a legfontosabb, hogy végigjárja a távot, felfedezze saját határait, és túllépjen rajtuk. "A legértékesebb tapasztalat azonban az, amit magamról tanultam az út során. Az ilyen kihívások valóban formálnak. Rávilágítanak arra, ki is vagy valójában" - osztotta meg gondolatait, miközben hangsúlyozta, mennyire felemelő érzés, hogy még 60 évesen is ilyen kiváló kondícióban tarthatja magát. A következő generáció számára pedig a sport iránti szenvedély és a célok kitűzésének fontossága a legnagyobb örömmel szeretné átadni.

Nem kell egyből a Holdat - vagy épp Kanadát - megcélozni, de minden nap egy picit többet tudunk tenni, és átlépni önmagunkon egy jobb és erősebb önmagunkért. Ehhez nagy segítség a sport. Alázatra és kitartásra tanít.

A komáromi sportoló, akit az ultravilágban The Racemachine néven ismernek, már kétszer megjárta a RAM-ot, vagyis az 5 ezer kilométeres Race Across America-t. Ezen kívül ő az egyetlen a világon, aki kétszer teljesítette a Double Deca Classicot Mexikóban. Ez a rendkívüli verseny 76 kilométer úszást, 3600 kilométer kerékpározást és 840 kilométer futást foglal magában, mindezt folyamatosan, egymás után.