Szilvásgombóc, ragyogó csillagok az égen és szívszorító pillanatok a nézőtéren – A padlás 37 év elteltével is varázslatos élményt nyújtott.

Korosztálytól függetlenül aligha találunk olyan embert, akinek A padlás címét hallva ne ugrana be a színházi előadás, aki ne látta volna, vagy legalább ne ismerné a Fényév távolság vagy a Szilvásgombóc című slágereket. Én sem vagyok kivétel. Izgatottan vártam a Mézesvölgyi Nyár színházi produkcióját, és kíváncsian tekintettem vissza a fiatalkoromban látott darabra, remélve, hogy felidézi majd azokat az emlékeket, amelyek a szívemhez nőttek.

A szabadtéri színházi előadások varázsa megunhatatlan, hiszen különleges élményt nyújt, amikor a szellő lágyan simogatja az arcomat, és fölöttem csak a csillagok ragyogása terül el. Ez a szabadság és boldogság érzése, amelyet semmi sem tud felülmúlni; még egy-két szúnyog csípése sem képes elvenni az élvezetet, amelyet a kultúra nyújt. Gondolataimban mindig felidézem az ókori görög teátrumok nézőinek élményét, és ilyenkor egy kis irigység fog el, hiszen ők is átélhették ezt a csodát.

Nem először vagyok Veresegyházon, imádom, hogy bő két hónapig elképesztően széles skálájú kulturális étlapról lehet válogatni - a mesétől a vidám és komoly színdarabokon át a koncertekig.

Már előre tudtam, hogy a Veres 1 Színház Padlás című előadása felejthetetlen élményt nyújt majd számomra. Még ha a darab számomra örökre a tragikus sorsú Kaszás Attila emlékével fonódik össze, ez nem csökkenti az izgalmat, amit az előadás ígér.

"Senki nem fogja tudni őt pótolni" gondoltam, miközben odafelé autóztam.

de el kell ismernem, ha Attila ezt az égből láthatta volna, elismerően bólintott volna, milyen csodásan énekelt Rádi (Rádiós) szerepében Cseh Dávid Péter. Szavak nincsenek rá! Tényleg.

A történet egy különös éjszaka keretein belül bontakozik ki, 1988-ban, egy budapesti bérház titokzatos padlásán – a kommunizmus utolsó napjaiban. Itt lakik Rádiós, aki egykoron a kibernetika világában tündökölt egy állami kutatóintézet falai között. Azonban egy merész kísérlet miatt, amely során engedély nélkül próbált kapcsolatot létesíteni földönkívüliekkel, a sorsa gyökeresen megváltozott: kirúgták, és azóta szellemi szabadfoglalkozásúként próbálja megtalálni a helyét a világban. A padlás rejtélyes légköre és az elhagyott berendezések között Rádiós élete új irányt vesz, ahogy a múlt árnyai és a jövő lehetőségei összefonódnak.

Egy szokatlan éjszakán négy szellem lépett be a poros padlásra: Kölyök, a bátor szívű kisfiú, aki először merte kimondani, hogy "a király meztelen"; Herceg, a balszerencsés lombard trónörökös, aki a Csipkerózsika megcsókolása helyett inkább dalra fakadt; Lámpás, a nyolcadik törpe, akit Hófehérke érkezése után egyszerűen elfeledtek; és végül Meglökő, a jószívű hóhér, aki a kivégzésre ítélt Kölyköt próbálta megmenteni, de végül mindketten a sorsuk áldozatai lettek. Az éjszaka sűrű homályában különös történetek szövődtek, ahogy a négy lélek felfedezte a múlt titkait és a jövő reményeit.

A Révészre várnak, hogy elvigye őket az "örökre szépek bolygójára". De az események bonyolódnak: felbukkan Barrabás, a gengszter, akit a szellemek Révésznek néznek, és néha betoppan Rádi nagymamája is, kezében egy tál gőzölgő szilvásgombóccal. A felügyelő és hű társa is meg-megjelenik, ahogyan Süni, a szomszéd padláslakó is, akivel gyengéd szerelmi szál bontakozik ki Rádival.

A díszletek és jelmezek lenyűgözőek - Michac Gábornak köszönhetően életre kel a retro korszak, amelyben A padlás született. Ugyanakkor a szellemek számára tervezett ezüstös, gótikus mintázatú, futurisztikus ruhák friss és modern hangulatot csempésznek a produkcióba.

egymást váltogatják az elgondolkodtató, izgalmas, néhol kacagásra késztető jelenetek. Mindig jókor és jól adagolva. Az énekhangok kifogástalanok, ahogyan a tánc is: Bakó Gábor koreográfus minden zenés számot precíziósan, de nem erőltetetten kidolgozva rakott a szereplők által a színpadra, a Jászai Mari- és Nádasdy Kálmán-díjas Böhm György rendezőnek pedig sikerült egy rendkívül izgalmas, sokszínű, magasszintű színészi teljesítményen alapuló előadást létrehoznia.

Fel sem tűnt, hogy a szünetet is beleszámítva 125 percet töltöttem a nézőtéren. Valójában még további órákig néztem volna a színpadot.