Szeptembertől kezdve elérhetővé válik a lakásvásárlási program.

Gulyás Gergely: új otthonteremtési támogatásról döntött a kormány
A kormány szerdai ülésén döntött az 3 százalékos Otthon Start Támogatás bevezetéséről - jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón. Mint mondta, az otthonteremtés és a lakhatás kérdése már Orbán Viktor évértékelőjében is hangsúlyosan megjelent, és a Demján Sándor Program részeként külön figyelmet kapott a kollégiumi férőhelyek bővítése, valamint a fiatalok lakhatási nehézségeinek kezelése. Gulyás Gergely szerint a most elfogadott szabályozással kifejezetten a fiatalokat célzó lakhatási intézkedés született.
Hozzátette: a támogatás nem függ össze sem a családalapítással, sem a gyerekvállalással,
A kormány szándéka, hogy megkönnyítse az első lakás megszerzését azoknak, akik az ingatlanárak emelkedése miatt eddig nem tudtak belépni a lakáspiacra. Magyarországon ugyan magas a saját tulajdonú otthonok aránya, de a 18 és 40 év közötti fiatalok körében ez mindössze 40 százalékra tehető - emelte ki a miniszter. Az új program kizárólag az első lakás vásárlására lesz elérhető, célja pedig, hogy támogassa a fiatalokat a lakhatási lehetőségeik bővítésében.