A fehérneműk, mint például a bugyi, melltartó és alsónadrág, hosszú történetre tekintenek vissza, amely a civilizációk fejlődésével és a divat változásaival párhuzamosan alakult. Az ókori Egyiptomban és Görögországban már használtak különböző anyagokból k
A melltartókapoccsal való küzdelem vagy az alsónadrág felhúzása a mindennapi öltözködés szerves része, ám ezek a szabászati újítások, ahogyan ma ismerjük őket, csupán a 20. században nyerték el végleges formájukat. A 18. és a 19. század eleji nők számára a bugyi ismeretlen fogalom volt, sőt, a férfialsóneműkhez szükséges lycra anyag felfedezése is csak 1958-ra datálható. Bár ezek a jól ismert ruhadarabok nem voltak a korabeli szekrények lakói, az alsóruházat mint kategória már évezredek óta jelen van. Azonban máig kérdéses, hogy őseink miként azonosították a bőrükhöz legközelebb eső anyagot alsóruhaként.
Sok évezreddel ezelőtt már elterjedtek az ágyékkötők, amelyek hosszabb textíliákból készültek, és az ölük köré tekerve viselték őket. Különösen figyelemre méltóak voltak az olyan darabok, mint az egyiptomi shendyt vagy az azték maxtlatl, amelyeket gyakran más ruházat nélkül hordtak. A hidegebb területeken, például a német és kelta törzsek között, az ágyékkötőt braies vagy braccae néven ismerték, és tunikával vagy nadrágokkal kombinálva viselték. Ez a réteges öltözködési forma új dimenziót adott az ágyékkötőnek, amely nem csupán praktikus, hanem esztétikai szerepet is betöltött a mindennapi viseletben. Az ágyékkötők így nemcsak funkcionális elemek voltak, hanem a társadalmi státusz, a kultúra és a hagyományok kifejeződései is.
A történelem során a ruházat folyamatosan fejlődött, és a kisgatyák is ezen átalakulás szerves részét képezik. Kezdetben egyszerű, praktikus darabokként jelentek meg, amelyeket a mindennapi élet megkönnyítése érdekében viseltek. Ahogy a divat és a társadalmi normák változtak, ezek a kisgatyák fokozatosan átalakultak, finomabb anyagokból és bonyolultabb szabásvonalakkal készültek, így elnyerték a modern alsóneműk formáját. Ma már nem csupán a funkcionalitás a lényeg, hanem a stílus és a kényelem is, amelyeket a kortárs tervezők kreatív megoldásai biztosítanak.
Az ing, mint alsónemű, már a középkor óta szerves része a divatnak. A nők által viselt ingruhákkal és köpenyekkel együtt a T alakú ing elsősorban higiéniai szempontok miatt vált népszerűvé. A lenből készült anyag nem csupán a testszagot mérsékelte, hanem hatékonyan magába szívta az izzadtságot is, így könnyebbé tette a tisztántartást. Ezen kívül az ing védelmet nyújtott a bőrt érő irritációkkal szemben, amelyeket a páncélok, fűzők vagy a durva gyapjú okozhatott.
Számunkra az alsónemű nem csupán egy ruhadarab, hanem sokszor a szexualitás, az illem és az erkölcs határvonalait feszegető diskurzusok kiindulópontja. A méret, a forma, a szín és az anyag mind-mind jelentőséggel bírnak a társadalmi normák tükrében. Ezzel szemben elődeink számára a funkcionalitás volt az elsődleges szempont, hiszen a kényelmes és praktikus viselet sokkal fontosabb volt a divatos megjelenésnél.
