Mi a kapcsolódás Columbo nyomozói világa és Karikó Katalin kutatói pályafutása között? - Mert a sikeres kutatás sok összetevőből áll.
A tipikus sztereotípia a zárt ajtó mögött gubbasztó kutató képe, aki elmerül a világtól való elzárkózásban, hogy felfedezhesse a tudomány rejtelmeit. Valójában azonban a tudományos munka sokkal színesebb és bonyolultabb, mint azt sokan gondolják. A kutatás egy végtelen küzdelem a megismerésért, amelynek során a tudósok többsége az ismeretek és a tudatlanság határvonalán egyensúlyozik. Ezért inkább a kérdések felvetésére és a hipotézisek próbára tételére fókuszálnak; hiszen ha már biztos válaszaik volnának, akkor nem lenne szükségük kutatásra.
Rendkívül fontos tehát a jó kérdés megragadása. Nem véletlenül idézi Nobel-díjas kutatónk, Karikó Katalin életrajzi kötetében a Columbo-sorozat védjegyévé vált mondatát:
Persze, szívesen! Milyen témában szeretnéd, hogy egyedivé tegyem a szöveget? Kérlek, adj meg egy kicsit több információt, hogy a lehető legjobban megfeleljek az igényeidnek!
Kérdezni könnyű, jól kérdezni nehéz. Ehhez előzetes tudás, vagyis a szakirodalom ismerete szükséges.
A tudomány olyan, mint egy hatalmas, végtelen térkép: messziről egy összefüggő egésznek tűnik, ám ha közelebbről szemügyre vesszük, egyre apróbb részletekbe nyerünk betekintést. Ahogyan a Földünk is kontinensekből, országokból, régiókból és városokból áll, úgy a tudomány is különböző szakterületekre és diszciplínákra tagolódik, melyek mindegyike saját, specifikus elemekből épül fel. Ez a struktúra végül elvezet minket a legapróbb egységekhez, mint például a tudományos publikációk, amelyek a tudás legkisebb, mégis legfontosabb építőkockái.
Egy kutató lényegében egy szűkített perspektívából szemléli a világot, hasonlóan egy lokálpatriótahoz, aki saját városának minden zegzugát ismeri, és azt tartja a világ szívének. Ebből adódóan gyakran elfogultság jellemzi, hiszen választása nem véletlen: hosszú távon szeretne itt tevékenykedni. Az idő és energia, amit egy-egy terület megismerésére fordít, fokozatosan egyre mélyebb tudást eredményez, ami viszont távolságot képes kialakítani közte és a külvilág között. Néha megesik, hogy a kutató által vizsgált kérdések a szélesebb közönség számára észrevétlenek maradnak, hiszen a megismerés folyamata analóg a Google Térkép használatával: ahogy egyre közelebb kerülünk egy adott ponthoz, úgy újabb és újabb, korábban nem észlelt részletek tárulnak fel előttünk.
Mivel a társadalom tagjai gyakran nem rendelkeznek elegendő idővel és figyelemmel, hogy egy-egy téma mélyebb megértésére törekedjenek, kulcsszerepet játszanak azok a szakemberek, akik tudománykommunikátorként funkcionálnak. Ők olyanok, mint egy idegenvezető, akik a rövid, felszínes interakciók során képesek a látogatók számára érthető és megbízható tudást közvetíteni az adott helyszínről vagy témáról. Ha ez a szerep nem kerül betöltésre, akkor könnyen olyanok veszik át a szót, akik nem rendelkeznek megfelelő ismeretekkel, és így félrevezető információkat terjeszthetnek.
Az információk özöne és a megértés hiánya közötti űrbe álhírek terjesztői és kétes hírnevű influencerek lépnek be.
Ahogyan egy országról vagy városról kialakult sztereotípiát, úgy a tudományterületekhez kapcsolt hiedelmeket is nehéz megváltoztatni.
A kutatók többsége tehát kisebb költözéseket leszámítva egész pályafutása során egy-egy jól körülhatárolt helyen/területen mozog otthonosan, és amikor egy távoli tudományterületről érkező kutatóval találkozik, gyakorta más nyelvet beszélnek (különbözik a szaknyelv, a fogalomrendszerek). A távoli világok együttműködése, vagyis az interdiszciplinaritás mindig is fontos, de egyre jelentősebb szereppel bír a tudományos világban, különösen a globális kihívások esetében (Maksay 2023; Wang-Barabási 2020).
A tudomány világában is fellelhetők különféle egyenlőtlenségek, akárcsak a városok között, ahol nagyobb, pezsgő központok és kisebb, csendes települések váltakoznak. Az előbbiek vonzzák a tőkét (például pályázati forrásokat) és a szakembereket (mint például kutatókat), emellett sokszor fejlettebb infrastruktúrával bírnak (kutatóintézetek, egyetemek). A városok tudományos építményeinek népszerűsége – azaz a rájuk érkező hivatkozások száma – mindig az adott tudományág keretein belül értelmezendő. Gondoljunk csak egy kisvárosra, ahol egy impozáns, történelmi városháza áll. Ez az épület egy nagyvárosban talán elveszne a modern környezetben, mégis a kis településen meghatározó helyszínnek számít. Hasonló a helyzet a kisebb tudományterületek esetében is: egy jelentős hatású tanulmány, ha más területek kutatásaival vetjük össze, átlagos idézettséggel bírhat, mégis fontos hozzájárulás lehet a saját szegmensében.
A városok nem statikus entitások; olyan összetett rendszerek, amelyek folyamatosan alakulnak és változnak, akárcsak a tudomány világában tapasztalható trendek. Itt is felfedezhetők felkapott irányzatok, valamint olyan egykor népszerű, de ma már elhagyatott területek, amelyek épületei az idő múlásával elöregedtek. Az új mérési módszerek, a big data révén felhasználható nyersanyagok, valamint a technológiai fejlődés hatására olyan építmények és városok emelkedhetnek ki a földből, amelyek létezése még néhány évvel ezelőtt is csupán fantázia volt. A jövő városai tehát olyan innovatív megoldásokkal gazdagodhatnak, amelyek elképzelhetetlenek voltak a múltban.
A kutatók tehát a saját szakterületükön felmerülő kérdések vagy hipotézisek mentén indulnak el. Ezek a kérdések nem csupán kutatásokat indítanak el, hanem újabb, sokszor merőben eltérő megközelítéseket is inspirálnak, amelyek újabb kutatásokra ösztönöznek. A fejlődés nem olyan sima és egyenes, mint ahogy egy repülőgép nyomot hagy az égen; sokkal inkább hasonlít egy bonyolult városi forgalomra, tele zsákutcákkal és váratlan kitérőkkel.
A kutatási eredmények globális láthatósága és hivatkozhatósága a publikálás folyamatától függ. A tudományos munka lényegét a publikációk képviselik, különösen a tudományos folyóiratokban megjelenő cikkek, amelyeknek hatása gyakran a rájuk érkező hivatkozások számával mérhető. A kutatók presztízse és karrierje szempontjából kulcsfontosságú, hogy mennyi és milyen színvonalú publikációval rendelkeznek, hiszen a különböző értékelőrendszerek (mint például intézményi vagy központi szinten) ezt folyamatosan figyelik. A publikációk jelentősége óriási: nemcsak a jövedelmet befolyásolják (sok esetben életpályát is formálhatnak), hanem a pályázati sikerek esélyeit is. A tudományos közegben mindezért hatalmas nyomás nehezedik a kutatókra, hogy folyamatosan és magas színvonalon publikáljanak. Ez a nyomás sajnos néha visszaélésekhez vezethet, akár belső (önplágium, a kutatások indokolatlan feldarabolása), akár külső (predátor folyóiratok, tanulmánygyárak) forrásokból.
A tudományos publikációt egyfajta intellektuális konstrukciónak is felfoghatjuk, ahol az adatok képezik az alapanyagot, míg a kutatási terv adja meg a formát és a keretet. E dokumentumok jól körülhatárolt struktúrával bírnak, amely segíti az olvasót a megértésben. A kutatás folyamata pedig egyfajta kivitelezői tevékenység, amely magában foglalja az adatok alapos elemzését és a szakszerű cikkírást, mindezt pedig bevált módszertani eljárások mentén végezzük.
A kutatás céljának meghatározása során elengedhetetlen, hogy ne maradjunk általános szinten. Például egy ház építésekor alapvető fontosságú, hogy pontosan definiáljuk a falak típusát és vastagságát. Hasonlóképpen, a kérdés megfogalmazásánál is figyelmet kell fordítanunk a részletekre, hogy a vizsgálati terület világosan körvonalazódjon.
Ebből következik, hogy vannak olyan jellegű kérdések, amelyeket a tudomány oldaláról nem lehetséges sem feltenni, se megválaszolni, azok sokkal inkább a filozófia vagy vallások területéhez kapcsolódnak.
Sokféle típusú építmény létezhet, de alapvetően két nagy csoportba sorolható valamennyi:
A két típus nem antagonisztikus viszonyban van egymással, hanem inkább kiegészítik egymást. Bár eltérő megközelítésekkel dolgoznak, mindkettő jelentős mértékben hozzájárul a tudomány fejlődéséhez.
Az építészeti formák és stílusok világában is felfedezhetjük a trendek és divathullámok hatását, amelyek a különböző tudományágakon belül is megjelennek. Ahogyan a városi tájban az utóbbi időszakban a mediterrán házak vagy az antracitszürke színárnyalatok dominálnak, úgy a tudományos publikációk között is felbukkannak olyan népszerű témák, amelyek sorra jelennek meg a cikkek címeiben. A társadalomföldrajz területén például a reziliencia, az okosvárosok és a zöld átmenet fogalmai válhatnak egyre hangsúlyosabbá, tükrözve a jelen kor kihívásait és lehetőségeit.
Ahogyan egy város szövetében léteznek kiemelt, presztízsű központok, perifériás zónák és elhagyatottabb, olykor kockázatos területek, úgy a tudományos diszciplínák világában is hasonló hierarchikus felépítést figyelhetünk meg. A rangos tudományos folyóiratok, mint a város szívében található elismert intézmények, gyakran szigorúbb kritériumokkal dolgoznak, míg a kisebb, kevésbé figyelemfelkeltő kiadványok könnyebben hozzáférhetőek. Az utat a kézirat benyújtásától a tényleges publikációig sok esetben éveken át tartó munka jellemzi. Miután a kutató benyújtja a kéziratát, a következő lépés az engedélyeztetési folyamat, amely során a szerkesztők névtelen bírálókhoz irányítják a munkát. Ezek a felülvizsgálók minőségellenőrökként működnek, céljuk, hogy feltárják a kutatás gyengeségeit és hiányosságait. Ez a folyamat gyakran szubjektív, ahogyan Erosheva és munkatársai (2021) is rámutatnak; a bírálók megközelítése, tapasztalataik és egyéni preferenciáik befolyásolhatják az értékelést. Van, aki csupán a jelentős struktúrális hibákra összpontosít, míg mások minden apróbb részletre kiemelt figyelmet fordítanak.
A folyóirat fenntartja a jogot arra, hogy a benyújtott cikkeket indoklással vagy akár anélkül visszautasítsa. Ilyen esetekben új kiadvatási lehetőségek után kell nézni, és a kéziratnak kisebb (szerkezeti) módosításokon kell átmennie, mielőtt a bírálati folyamat újraindul. Ennek következtében a cikk fokozatosan egyre kevésbé rangos folyóiratok felé sodródik, míg végül rátalál a végső otthonára.
A közzétett kutatások színvonalát a megjelenésük időpontjában elsősorban nem a kutatási téma, hanem sokkal inkább a publikálás helyszíne befolyásolja.
A lényeg nem csupán az épület esztétikai megjelenése, hanem sokkal inkább az a helyszín, ahol létrejött. Természetesen van kapcsolódás a kettő között, ám a publikációk visszahívása még a legelismertebb tudományos folyóiratok esetében is előfordulhat.
A tudományos életben az emberek folyamatosan arra törekednek, hogy a legnevesebb és legelismertebb folyóiratokban publikáljanak. Ezek a folyóiratok hasonlítanak egy népszerű és elegáns városrészhez, ahol a legjobb ötletek és kutatások gyűlnek össze. A magas presztízs miatt azonban óriási a verseny, és csak a legkiválóbb munkák juthatnak el ide, ezért elengedhetetlen a kiemelkedő teljesítmény és a kreatív megközelítések alkalmazása a siker érdekében.
A tudományágak, akárcsak a városok, sajátos, jól azonosítható központi munkákkal büszkélkedhetnek, amelyeket a helyi kutatók és szakértők mélyen ismernek. Ezeket a kiemelkedő publikációkat, más néven landmark study-kat, gyakran hivatkozzák a legtöbbet, és számos további kutatást inspirálnak, miközben idővel is megállják a helyüket. A Máté-effektus révén pedig a már meglévő népszerűségük további lendületet kap (Wang-Barabási 2020). Fontos, hogy ezeket a munkákat ismerjük, de ahogyan egy város épületei is összekapcsolódnak, úgy a tudományos publikációk is egymásra építenek. Így önmagában egy-egy cikk vagy könyv sem elegendő ahhoz, hogy átfogó képet kapjunk egy tudományterületről, akárcsak a Sagrada Familia meglátogatása sem ad teljes képet Barcelonáról. Számos kisebb forráspont és egyéb jelentős építmény is hozzájárul a város vagy a tudományág gazdagságához. Egy publikáció vagy egy épület önállóan nem határozza meg a területet, de nélkülük a tudományágak és városok létezése elképzelhetetlen.
A tudomány városai rendkívüli sebességgel növekednek, évente több millió új központtal gazdagodva, amit a korábban említett tényezők magyaráznak. Azonban a mennyiségi bővülés nem feltétlenül jár együtt a minőségi fejlődéssel; egyes kutatások arra utalnak, hogy a tudományos publikációk jelentősége, vagyis diszruptív hatásuk, csökkenő tendenciát mutat (Szabó 2025; Park et al. 2024).
Ráadásul vannak veszélyes környékek: olyan folyóiratok, amelyek különböző gyenge minőségű, vagy tanulmánygyárakban készült munkát jelentetnek meg, ahol tanulmányokat és hivatkozásokat vásárolnak, bármiféle valós tudományos teljesítmény felmutatása helyett.
A publikációk számának robbanásszerű növekedése következtében számos szellem-városrész formálódik (Fortunato et al. 2018), hasonlóan a kínai nagyvárosok kongó lakónegyedeihez, amelyek elhagyatottak és senki sem használja őket (jelen esetben hivatkozzon rá).
Mindezek mellett a tudomány világának hitelességét a reprodukálhatósági válság is fenyegeti, ami a kutatások egy részének megismételhetetlenségére utal. Egyes írások szerint az építmények jelentős hányada a részletes kutatási terv és egyéb dokumentáció (nyersanyag, módszertan) ellenére sem megismételhető. Mindez azt jelenti, hogy mikor újra megkísérlik megépíteni (például elvégezni a mérést, kísérletet), nem ugyanaz lesz az eredmény. A jelenségnek számos oka van, amely gyakran nem (csak) szándékosságot, mint inkább hanyagságot feltételez (Fodor 2022, Ioannidis 2005).
Bárhol is jelenik meg a publikáció, ahhoz, hogy felkeltse a tudományos közösség figyelmét (ezzel összefüggésben hivatkozásokat szerezzen), láthatónak és elérhetőnek kell lennie. A tanulmányokhoz vezető utak az elmúlt évtizedek során jelentősen átalakultak. A hagyományos elérési módok közé tartoztak a fizikai formában megjelent tudományos folyóiratok, amelyeket elsősorban könyvtárakban, intézetekben lehetett elérni. A kutatók továbbá konferenciákon, előadásokon keresztül ismertették eredményeiket.
Az internet olyanná tette a tudományt, mint a tömeges repülés a világot, vagyis nagyon távoli helyek kerültek egymással kapcsolatba.
A világ mára globális színpaddá vált, ahol a tudományos diskurzus sebessége sosem látott magasságokba emelkedett. Nap mint nap rengeteg új publikáció lát napvilágot, amelyeket online folyóiratok, indexelt adatbázisok és a közösségi média terjesztenek, elérhetővé téve azokat a tudományos közösség széles spektrumának. Ugyanakkor sok cikk továbbra is elzárt, nem nyílt hozzáférésű folyóiratokban jelenik meg, ahol a tartalom megtekintéséért díjat kell fizetni. Ez hasonló ahhoz, mint amikor a városokban találunk olyan zárt, belépődíjas helyeket és épületeket, ahova nem lehet csak úgy belépni, hanem előzőleg engedélyt vagy bérletet kell váltani.
A legkisebb egységre közelítve megállapítható, hogy a tudomány valamennyi ága a csoportmunka irányába mozdul el,
Egyes kutatások alapján a tudományos publikációk körülbelül 80%-át már nem csupán egy szerző jegyzi (Wang - Barabási 2020). A több szerzővel készült munkák különösen hangsúlyosak a természettudományos területeken, valamint a rangos tudományos folyóiratokban.
Mindez megkérdőjelezi a világtól elvonult, magányos tudósokról alkotott képet, és előtérbe hoz olyan képességeket, amelyeket hagyományosan nem kapcsolnánk a kutatói szerephez úgy, mint a kommunikáció fontossága vagy sokszínű csoportok menedzselése. Ezek a csapatok hierarchikusak, élükön a vezető kutatóval, aki gyakran nagy tapasztalattal és jelentős forrás-bevonzó képességgel bír, tehát pénzt tud szerezni az adott kutatás megvalósítására. Azonban mindez még nem elég, hiszen a nagyobb léptékű kutatások számos különböző szaktudást igényelnek, amely nem csak a kutatási téma ismeretét, hanem egyben módszertani specializációt is magával vonnak. Ahogyan egy ház felépítéséhez sem elég a tervező, szükséges burkoló, villanyszerelő vagy bádogos, egy komoly kutatás esetén is térképész, lektor, statisztikus segíti a munkát. Ezek a szerepek sokszor nem kijelöltek, hanem kutatóintézeten, egyetemen belül hálózatosan szerveződnek.
A kutatás tehát a találkozások művészete, amely a különféle eredmények és meglévő tudásanyagok egyedi összekapcsolására épít, miközben új szakmai kapcsolatokat hoz létre a különböző nézőpontú kutatók között. Ez azt jelenti, hogy bár a kutatók teljesítményét számos egyéni értékelési rendszer segítségével mérik, a kutatás igazán sikeresen egy támogató, dinamikus ökoszisztémában bontakozhat ki.
Bár a különféle hozzájárulások jelentős szerepet játszanak a tudományos munka létrejöttében, a dicsőség végső soron csak a kéziratot benyújtó szerzők nevét illeti meg. A szerzők sorrendje általában a hozzájárulásuk mértékétől függ, ami tudományterületenként eltérő lehet. Általánosságban elmondható, hogy az első és az utolsó szerzői pozíciók a legnagyobb értékkel bírnak. Annak érdekében, hogy a közreműködők tényleges szerepe világos legyen, sok tudományos folyóirat megköveteli a közreműködés formájának feltüntetését is, egy gyakorlatot, amelyet 1999-ben a Nature indított el.
A jelentősebb publikációkhoz, ahogy egy nagyobb épülethez is, tehát sok közreműködő és specializált tudás szükségeltetik. Azonban ezen tanulmányok hátrányaként róható fel a létszám okán, hogy az adott kutatást nem mindig érzi közel magához a résztvevő kutató, hiszen kicsi a szerepe benne. Éppen ezért a társadalomtudományokban, de más területeken is megfigyelhető, hogy a többszerzős publikációk mellett a szerzők egy-egy saját, kisebb kutatást is végeznek, amelyet egyedül jegyeznek jellemzően alacsonyabb presztízsű lapokban. Ez esetben a teljes munkafázist egymaga végzi a tervezéstől az adatbeszerzésen át a kivitelezésig. Olyan, mint saját házat építeni: fáradságosabb munka, viszont a végeredmény is közelebb állhat hozzánk.
Ha figyelembe vesszük azt a mondást, miszerint a kiváló munkához időre van szükség, akkor különösen a kutatás terén ez az állítás kiemelten érvényes. A kutatás folyamata gyakran hasonlít egy építkezéshez: lassú és megfontolt előrehaladást igényel, miközben számos váratlan akadály is felbukkanhat. Például az adatgyűjtés nem mindig a tervek szerint halad, a nyersanyagok minősége problémákat okozhat, vagy éppen hibák csúszhatnak a folyamatba.
Az építmény bonyolultsága miatt gyakran felmerülhet az a benyomás, hogy a megjelent kutatások közül csupán néhány kiemelkedő és valóban jól kivitelezett munka található. Előfordulhat, hogy a téma izgalmas, de a kutatási módszertan nem áll a helyzet magaslatán, vagy a statisztikai elemzés alapos, viszont a minta mérete túl kicsi ahhoz, hogy megalapozott következtetéseket vonhassunk le. Ezen kívül lehet, hogy a kutatás struktúrája rendben van, de a feltett kérdések nem elég relevánsak, vagy kívülről nézve az építmény lenyűgözőnek tűnik, ám közelebbről szemügyre véve kiderül, hogy bármikor összeomolhat, mert az alapjai nem megfelelőek.
A tudomány akár a világ, hihetetlen sebességgel változik, jövőbeli alakulása szinte megjósolhatatlan. Mégis, zárásként kiemelnék néhány olyan nagyobb irányt, egyben dilemmát, amivel korunkban mindenki szembesülhet.
A tudományos területek sajátos dinamikája a versengés és az együttműködés feszültségéből fakad, ahol az egyéni kreativitás és a kollektív erőfeszítések egyaránt fontos szerepet játszanak. A kutatók számára a hálózati kapcsolatok és a támogató kollégák jelenléte kulcsfontosságú, miközben a pályázati forrásokért folytatott állandó küzdelem folytatódik. Az olyan teljesítménymutatók, amelyek az egyéni eredményeket hangsúlyozzák, gyakran figyelmen kívül hagyják a tudományos közösség összetett hálózati jellegét, valamint azokat a nem hagyományos készségeket, melyek a kutatói munka sikeréhez elengedhetetlenek. Éppen ezért érdemes átgondolnunk, hogy milyen teljesítményértékelési rendszerek révén lehetne a legjobban támogatni a tudományos alkotók munkáját.
Mindezen kérdések a kutatáshoz hasonlóan újabb és újabb további irányokat nyitnak, amelyek megválaszolása akár a megismerés: komplex, időt és figyelmet igénylő folyamat. Az igazi válaszokat pedig csak az idő kérlelhetetlen bírája segítségével tudhatjuk meg.
