Amerika megerősítette, hogy Putyin eddigi legszigorúbb vörös vonalát átlépték.
Kirby kijelentette, hogy Ukrajna nem használhatja az ATACMS-rakétákat bármilyen célpont ellen. Az Egyesült Államok csupán bizonyos típusú célpontok ellen engedélyezte e nagy hatótávolságú fegyverek alkalmazását.
Jelenleg az ATACMS rendszert arra használják, hogy azonnali fenyegetésekkel szemben biztosítsák a védelmet. Jelen helyzetben ez a Kurszk melletti területen valósul meg, Kurszk megyében.
- mondta Kirby.
Azt azonban nem fejtette ki, hogy pontosan mik ezek a célpontok, fenyegetések, szerinte erről "az ukránok tudnak beszélni."
Vlagyimir Putyin orosz elnök nemrégiben azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy aktívan támogatják az ukrán erőket a rakéták célzásában. Ezen vádak nyomán több orosz vezető is kifejezte, hogy az Egyesült Államokat immár a konfliktus részeseként kezelik. Putyin emellett módosította Oroszország nukleáris doktrínáját, lehetővé téve, hogy atomcsapást indítsanak Ukrajna és az Egyesült Államok ellen, amennyiben az ukránok ATACMS rakétákat vetnek be.