Libanonban elindult az első palesztin menekülttábor fegyvereinek visszaszolgáltatása, amely új fejezetet nyit a régió biztonsági helyzetében.

Ramez Damaskie kijelentette, hogy a beszolgáltatott fegyverek átadását a libanoni hadsereg végzi, és azokat őrizetbe veszi. Egy névtelenséget kérő palesztin biztonsági tisztségviselő az AFP francia hírügynökségnek elárulta, hogy az első fegyvereket a Palesztin Hatósággal kapcsolatban álló Fatah tagjai adják át a hadseregnek. Ez a lépés része annak a megállapodásnak, amely Mahmúd Abbász palesztin elnök és Joseph Aoun libanoni elnök májusi bejrúti tárgyalásai során született.
A megállapodás alapján a jövőben kizárólag a libanoni hadsereg jogosult fegyverek birtoklására az ország területén. Ezen kívül a palesztin menekültek, akik a táborokban élnek, életkörülményeinek javítása érdekében a libanoni szuverenitás tiszteletben tartásával fognak intézkedéseket hozni.
A bejrúti menekülttábor biztonságért felelős tisztségviselője kijelentette, hogy "a Fatah kezdeményezése fegyvereinek beszolgáltatásáról szimbolikus lépés, amely az Aoun libanoni elnök és a palesztin elnök fia, Jasszer Abbász között létrejött megállapodásnak köszönhető". Hozzátette, hogy ezzel a lépéssel a többi palesztin fegyveres csoportot is ösztönözni próbálják arra, hogy ők is kövessék ezt az utat, hiszen ők egyelőre nem határoztak arról, hogy átadják-e a fegyvereiket.
A libanoni vezetés, miután a tavaly novemberben lezárultak a Hezbollah és Izrael közötti összecsapások, aktívan elkezdte szorgalmazni a fegyverek országos begyűjtését. E közben nemcsak Izrael, hanem az Egyesült Államok is komoly nyomást gyakorolt Aoun elnökre, hogy a radikális síita szervezetet lefegyverezze.
Az ENSZ palesztin menekülteket segélyező közel-keleti hivatalának (UNRWA) adatai szerint jelenleg mintegy 222 ezer palesztin él a többnyire túlzsúfolt libanoni menekülttáborokban, amelyekben egy régóta fennálló egyezség értelmében nem az állam, hanem a palesztin frakciók gondoskodnak a közbiztonság fenntartásáról.