Fokozatosan a macskák kezeikbe veszik ennek a szigetnek az irányítását.
Mivel már csupán négy ember él a szigeten, a helyi cicák, akik számosan vannak, akár saját parlamentet is létrehozhatnak.
Azt gondolhatnánk, csupán mese a sziget, amin szinte csak cicák élnek, de nem, ez a japán Aosima, amely a demográfiai válság áldozata lett - írja a The Guardian.
A második világháborút követően a településen közel 900 ember élt, ám az utóbbi évtizedek során drámai változásokon ment keresztül. A halászok családjaikkal, és még a macskáikkal is búcsút intettek a helynek, így a lakosság száma 80-ra csökkent. 2017-re pedig a helyi közösség mindössze 13 főre redukálódott, jelezve a település lassú, de biztos elnéptelenedését.
Előzetes becslések szerint 2018-ra az utolsó lakó is búcsút intett volna a szigetnek, ezért ebben az évben nagyszabású ivartalanítási akciót indítottak a macskák védelme érdekében. Azonban egy elszánt helybéli ellenállt ennek a kezdeményezésnek, és titokban elrejtett néhány cicát a beavatkozás elől. Azóta pedig különös módon, úgy tűnik, a kiscicák világra jövetele megállt, és a sziget macskái csendes magányban élnek.
A macskák is megélik az öregkor szépségeit és kihívásait, akárcsak az emberek. Négy helyi idős lakos véleménye szerint ők maguk fognak előbb távozni a szigetről, mint a cirmosok, hiszen már régóta hiányzik az orvosi és egészségügyi ellátás. Jelenleg azonban gondosan ápolják az állatokat, hiszen tudják, hogy az idő múlásával egyre több nehézséggel kell szembenézniük – köztük sok vak macska is él, akiknek különösen nagy szükségük van a támogatásra. Az élet körforgása nem áll meg, és a gondoskodás fontossága még sosem volt ennyire égető.
A sziget hanyatlása szívszorító látványt nyújt: üres, elhagyatott otthonok, melyek ablakai törötten merednek a világra, míg a bejáratok előtt korhadó fa korlátok állnak, mintha a múlt emlékei őriznék a csendet. A templom falai között már csak az echo hallatszik, az iskola udvara pedig elnémult gyermeki nevetésekkel teli emlékekkel terhes. Néha feltűnnek turisták, akik a macskákra kíváncsiak, mintha csak ők lennének a sziget egyedüli lakói. Pedig, ahogy Naoko is hangsúlyozza, ez nem egy macskák számára kialakított vidámpark, hanem egy élő, lélegző közösség, amelynek történetei és titkai a kövekben és a szélben rejtőznek.
A cicák naponta kétszer élvezhetik az étkezéseiket, amit tőle kapnak, és ha szükséges, gyógyszert is ad nekik. Azonban a férjével közös otthonukba nem engedi be őket. Ahogy ő fogalmaz, a cicák szőre nagyon hullik, és amúgy is, mindenkinek megvan a saját kis világa – legyen szó Naokoékról vagy a cicákról.
