Persze, szívesen egyedivé teszem a szöveget! Íme egy alternatív változat: "Két bölcs személy találkozása | 24.hu" Ha van konkrét téma vagy tartalom, amit szeretnél, hogy belefoglaljak, kérlek, jelezd!

A brit kormány a mérleg nyelvén: a nyár, melyben a rosszkedv uralkodik. Friss írások az Élet és Irodalom legújabb kiadásából.

"2025. június 25-én, a kispesti Művelődési Központban, a helyi Tisza Sziget rendezvényén Fleck Zoltán jogszociológus, egyetemi tanár száját elhagyta ez a félmondat: "forradalomra van szükség, és nem kormányváltásra...", valamint hogy ha a Tisza Párt nyerné a választásokat, " azon nyomban el kell mennie a győztesnek olyan helyekre, ahol - könnyen mondom, mert nem vagyok politikus, tehát nem az én felelősségem -, ahol ígérni, fenyegetni, zsarolni kell az illetőt, konkrétan a köztársasági elnököt".

Körülbelül öt hetes késlekedéssel a Nemzeti Együttműködés Rendszerének nevezett rezsim propaganda-gépezetének tagjai végre felfedezték, hogy a helyzet tarthatatlan. Az események hátterét számomra teljesen homály fedi; nem tudom, mi okozta a késlekedést. Lehetséges, hogy egy megbízott informátor hiányában csak most tűnt fel a YouTube-on megjelent felvétel valamilyen, ellenzéki tevékenységeket figyelő hivatal munkatársainak, vagy talán már régóta tudtak róla, és valamilyen okból augusztus elején döntöttek úgy, hogy érdemes foglalkozniuk a témával.

A kormányzati (hatalmi) reagálások közül három volt kiváltképp jellemző. 1. Sulyok Tamás elnök imigyen méltatlankodott (az eredeti helyesírás megőrzésével): "Mit szeretne, Fleck Kolléga? Utcai harcot, forradalmat? (...) Egy civilizált közéletben nincs és nem lehet! helye "militáns" közjogi nézetek terjesztésének." Ha már civilizációra tanít, mondhatta volna, hogy egy kormányhoz közel álló lapban nincs helye olyan stílusfordulatoknak, mint "elmebeteg, rohadék gazember" (Fleck professzorról írta valaki), de azt a lapot, úgy látszik, nem olvassa. 2. Lánczi Tamás - a Szuverenitásvédelmi Hivatal elnöke - feljelentést tett Fleck Zoltán ellen, mivel "kijelentései alkalmasak a Büntető Törvénykönyv (Btk.) 254. § (2) bekezdése szerinti, az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatása bűntett előkészületének megállapítására." Lánczi úr nyilvánvalóan összekeveri az Büntető Törvénykönyvet az értelmező szótárral, ami olykor - az, "akinek kalapácsa van, mindenben szöget lát" elve alapján - megesik jogvégzett emberekkel, de nem szellemi dicsőség. Az "erőszakos" jelzőről később. 3. Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter ekképp fogalmazott: "Valaki, aki a közjogról, az alaptörvényről, magáról a jogállamról így vélekedik, az jogi karon oktasson, az olyan, mintha nácikat hívnának, vagy kommunistákat az emberi jogokról előadást tartani." Továbbá: "nem kérdés", hogy Fleck Zoltánt ki kellene rúgni.

Nos, a professzor magáról a jogállamról úgy vélekedik, hogy helyre kellene állítani. A Civil Közjogi Műhely tagjaként, illusztris szerzőtársaival együtt már 2023-ban A jogállam helyreállításának kísérlete címmel jelentetett meg könyvet. Ebből és más megnyilatkozásaiból ép, köznapi ésszel csak azt lehet leszűrni, hogy a jogállamot jó dolognak tartja - ellentétben a nácikkal, a kommunistákkal vagy egyéb diktatúrák ideológusaival. Tehát ha Magyarország jogállam van - ahogy az Alaptörvényében áll -, akkor semmilyen elvi akadálya nincs, hogy az ELTE-n tanítson. Ha pedig nincs jogállam, vagy súlyosan sérült, akkor pedig a megtámadott professzornak van, igaza és Gulyás beszél aljas ostobaságot."

Keir Starmer kormánya tavaly júliusban rendkívül erős felhatalmazást nyert. Most itt az ideje, hogy alaposan megvizsgáljuk, merre is tart az Egyesült Királyság hajója, miként vélekednek a választók a kormány tevékenységéről, és hogyan alakult a politikai táj a pártok között.

Az már egyértelmű, hogy a kormányfő legitimitása markánsan, történelmi mélypontra csökkent. Mi vezetett a közbizalom eróziójához? (Összehasonlításul: Tony Blair tetszési indexe egy év után 60-70% körül állt, míg Starmerrel a választók mindössze 23%-a elégedett és 67% negatívan értékeli a kormányfő teljesítményét.)

Változás és stabilitás. Átalakulás és nyugalom. Populista szellemiség és technokrata irányítás – látszólag ellentétes fogalmak, amelyek a politikai diskurzus színpadán folyamatosan harcolnak egymással. A középbal azonban vállalta a kihívást, hogy szigorú pártfegyelemmel próbálja kiegyensúlyozni a szétszakadó erőket, célja egy dinamikusabb gazdaság és egy igazságosabb, biztonságosabb társadalmi környezet megteremtése. A 2024-es Labour-győzelem nem annyira a politikai elköteleződés, hanem inkább egyfajta protestszavazás eredménye volt, amely a választók frusztrációját tükrözte. Starmer a populizmus korában kissé unalmas, robotszerű vezetővé vált, ám a brit társadalom a gazdasági válság, a toryk sorozatos botrányai és a kormányfők sűrű váltásai után éppen a szürke normalitásra és a változás mögötti reményteljesebb mindennapokra vágyott. Az emberek a stabilitás ígéretét keresték, egy olyan vezetőt, aki nem csak szavakat, hanem megbízható megoldásokat is kínál.

A 2024-es kampány már nem a brexitről szólt. A konzervatívoknak kínos volt a mindinkább szembeötlő kudarc, a kereskedelem volumenének csökkenése, az infláció, a megélhetési válság, a bevándorlás erősödése. Rishi Sunak kormánya hiába próbálkozott gazdaságpolitikai korrekcióval, a konzervatívokba tizennégy év után belefáradtak a britek. Nem beleszerettek a Munkáspártba, hanem csömörük lett a toryktól.

A baloldal brexithez fűződő viszonya meglehetősen zűrzavaros volt, amiért a kampány során inkább hallgattak az európai kapcsolatok kérdéséről. Jeremy Corbyn radikális vezetésének leváltása után a Munkáspárt 2024-re egy centrista programmal és új csapattal rukkolt elő, ami a választókban bizalmat ébresztett a kormányzóképességükkel kapcsolatban. A Labour sikeresen visszahódította a 2019-ben elveszett, hagyományosan munkáspárti körzeteket, amelyek a "vörös fal" néven váltak ismertté, és emellett a konzervatívok "kék falába" is behatolt. Fontos kiemelni, hogy a 2024-es választások során elért jelentős győzelem csupán a mandátumok számában hozott áttörést a Corbyn-érához képest, a szavazatszámok tekintetében nem tapasztalhattunk hasonló mértékű növekedést. Választási elemzők szerint ez volt eddig a legaránytalanabb választás a mandátumok elosztásának szempontjából. A baloldal szavazatszáma 34 százalékot tett ki, ami 63 százalékos mandátumarányt eredményezett (411 hely), míg a Farage által vezetett Reform UK párt csupán öt mandátumot szerzett a szavazatok 14,3 százalékával. A liberális pártra leadott szavazatok száma drasztikusan csökkent 2010-hez képest, ám ennek ellenére a párt 72 helyet szerzett – az eddigi legjobb eredményüket érték el, miközben a számukra leadott szavazatok alulmúlták a Reform UK támogatottságát.

Emlékszem a régi, boldog nyarakra, amelyek még mindig élénken élnek bennem. A Lázadók generációjához tartozom, akiknek a gyermekkora tele volt vidámsággal. Egyszerű emberek voltunk, de ez nem vette el a jókedvünket. Családi nyaralások a vállalati üdülőkben, szakszervezeti beutalóval: két hét szabadság, ami sokak számára az igazi kikapcsolódást jelentette. Míg mások kis vityillók kertjében pihentek kempingszékeken, mi napközben a strandon élveztük a vizet, esténként pedig sétáltunk a parton. Apám kezében egy Kőbányai sör, nekem pedig egy ízletes, csöpögős fagyi, ami mindig a legjobbnak tűnt. KISZ-táborok, napközis élmények, nyári munkák, és néha egy csodálatos utazás Várnába vagy egy IBUSZ-csoporttal Olaszországba. A Daily Telegraph, amely sosem titkolta, hogy nem kedvel minket, így írt rólunk: "a Balaton a nagy európai játszótér" – és valóban, az volt is.

A politika szövevényes hálója mindenütt jelen van. Valójában, minden egyes aspektusban ott lappang. Csak akkor tudja az ember elkerülni, ha elvonul egy távoli hegycsúcsra, ahol a világ zajától távol, egyedül marad. De amíg a hétköznapok forgatagában élünk, a politika mindennapi életünk része.

Mindenki borongós hangulatban van.

Márciusban O.V., nem miniszterelnöki, hanem pártvezetői hangvételű beszédet tartott a nemzeti ünnepen (ami nem volt nemzeti jellegű, hanem NER-jellegű volt), buszokkal szállított bérhallgatóság előtt, amikoris elmondta, hogy mi lesz. Komor volt és fenyegető. Nem gazdasági fejlődés vagy egészségügyi reform, hanem nagytakarítás. Értettük ezt mi mind, politikai ellenfeleit készül elintézni, vagy így, vagy úgy.

De az ő követőik is egyre inkább szomorkás hangulatban lézengenek. A beszéd alatt unott arccal figyeltek, mintha a szavak súlya már nem érintette volna őket. Csak néhány éve még mennyi lelkesedés övezte a felcsúti kisvasutat és a stadionépítések grandiózus terveit! Azóta azonban a remény szikrája is elhalványult, hiszen a rég áhított főnöki ajándékok elmaradtak. A háborúval összefonódó infláció pedig, amely mindennapi terheket rakott a vállukra, egyre inkább nyomasztóvá vált. Mindezek ellenére a hazug statisztikák nem tudták eltüntetni a valóságot: az emberek pontosan érzékelték a nehézségeket, és már régóta nem hitték el a Nagy Vezető ígéreteit a térdre kényszerített árakról és a csodás, pozitív nullás fejlődésről. Gazdasági stratégia híján, előrelépés sehol, csak a fásultság és a kétségbeesés maradt.

Minek is örülnének?

Az emberek szeme előtt ott lebeg a gazdagok világa, ahogy élik mindennapjaikat, még akkor is, ha a közszolgálatinak titulált M1, amelynek nézettsége folyamatosan csökken, nem ad hangot ennek a valóságnak.

Donald Trump a hét elején a Fehér Ház falai között bejelentette, hogy a péntekre tervezett amerikai-orosz csúcstalálkozó előtt kikérte Orbán Viktor véleményét a háborús helyzetről. A magyar miniszterelnököt, akit rendkívül intelligensnek tart, arról faggatta, hogy véleménye szerint Ukrajna képes-e legyőzni Oroszországot. "Ő az adott régióban él - magyarázta az amerikai elnök -, és jól ismeri mindkét országot. (...) Amikor feltettem a kérdést, úgy nézett rám, mintha valami ostobaságot mondtam volna. Azt felelte, hogy Oroszország egy erőteljes állam, amely háborúk során terjeszkedett, és mesterien űzi a háborúzást. Orbán azt is hozzátette, hogy Kína a kereskedelemben, míg Oroszország a háborúban tud dominálni. Ez valóban egy figyelemre méltó észrevétel volt" - osztotta meg Trump.

Az Egyesült Államok elnöke meglepődött azon, hogy Kína aktívan kereskedik, míg Oroszország háborús cselekményeket folytat. Valószínűleg a hírszerző szolgálatok most értesülnek először erről a fejleményről, ami azt jelenti, hogy Trump esetleg úgy találkozott volna Putyinnal, hogy nem volt tudomása erről a helyzetről.

Persze, ha túllépünk azon a kétségen, hogy vajon egyáltalán létezhet-e ennyire történelmietlen kérdés: vajon Ukrajna legyőzheti-e Oroszországot? És ha igen, vajon egy ilyen kérdés valóban megfogalmazódhat az Egyesült Államok elnökének fejében? Valószínűleg meglepné, hogy Oroszország katonai ereje és kapacitása messze felülmúlja az ukránét. Az ember azt várná, hogy nem ez a kulcskérdés, hanem az, hogyan lehetne megakadályozni az orosz terjeszkedést. Trump, ahogy látható, nem bővelkedik ötletekben. Korábban nyilvánosan megalázta az ukrán elnököt, saját kabinetjének társaságában. Most egy olyan javaslatot vázolt fel, amely már korábban is napirenden volt: hasonló ahhoz, amit például a Monarchia 1914-ben Szerbiának küldött – teljesen elfogadhatatlan. Ukrajnának területeket kellene átadnia az oroszoknak. Gondolom, ezt követően Trump annektálná Kanadát, a Panama-csatornát és Grönlandot is. A világ totálisan megőrült, és a mi kormányunk is együtt vonul vele.