Bod Péter Ákos: a kanyarban megelőznek bennünket Az életünk során gyakran találkozunk váratlan helyzetekkel, melyekben úgy érezzük, hogy lemaradunk a többiektől. A „kanyarban leelőznek minket” kifejezés jól tükrözi azt a pillanatot, amikor a versenyhelyz

Ez itt az "On the Other Hand", a Portfolio véleményrovatának helyszíne. A cikkek a szerzők egyéni nézeteit tükrözik, amelyek nem feltétlenül egyeznek meg a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha szeretne hozzászólni a témához, kérjük, küldje el írását a [email protected] email címre. A megjelent írásokat itt találja.

A hivatalos narratívában gazdasági teljesítményünket leginkább az uniós átlaghoz vagy pedig egy megelőző időponthoz viszonyítva kell értékelni. Akkor nagyjából rendben van az ügy: látszik haladás, persze lehetne még több. Zavar akkor támad, ha az Eurostat közzéteszi az egy főre jutó bruttó hazai termék, a tényleges lakossági fogyasztás, a bérszint vagy a munkatermelékenység adatait, és az Európai Unió országrangsorában az utolsó helyeken találjuk magunkat.

A disszonancia kezelése érdekében gyakran a mérési hibákra vagy a kedvezőbb pozíciót tükröző mutatók keresésére hivatkozunk. Az előnytelen rangsorolások esetén jellemző védekezés, hogy az ilyen értékelések érzékenyek a választott indikátorokra. Valóban, ha csupán apró különbségekről van szó, érdemes lehet megvizsgálni az árszint- és árfolyammérési technikákat. Ugyanakkor a tényekkel való szembenézés serkentheti a magyar gazdasági helyzet kritikus elemzését, ahogyan azt a gyors román felzárkózás mutatóinak megismerése is jelezte a szakmai közösségben. Fontos megérteni, hogy nem csupán a mérési módszerek, hanem az összehasonlítás kerete a kulcs, ha reálisan kívánjuk értékelni a helyzetünket.

De mi legyen a viszonyítási keret? Mi az érdemi benchmark?

Leíró elemzéseknél ad bizonyos támpontot az uniós átlag. Háttéradatként lényeges a tizenöt éves vagy még régebbi bázisállapothoz mért index. Az üzleti szereplőknél viszont az igazi mérce a jelenleg releváns országcsoport. Harminc éve a visegrádi csoport volt a viszonyítási keret Magyarország gazdasági, pénzügyi, társadalmi indikátorainak értékelésénél. Ma már csak részben igaz ez.

Itteni egyik fő megállapításunk: hazánk fokozatosan "délre csúszott".

Az ezzel összefüggő másik vonatkozás pedig az, hogy rendszerint külső sokkok idején következett be a relatív pozícióvesztés.

Az egykori rendszerváltoztató országok fejlődési pályáinak eltérései eléggé árulkodóak, és ezt jól tükrözi a Nemzetközi Valutaalap aktuális klasszifikációja is. Szlovákia, mint az euróövezet tagja, a fejlett gazdaságok között található, míg Csehország az "egyéb fejlett" csoportban kapott helyet. Ezzel szemben mi az európai feltörekvő piacok kategóriájába tartozunk. A globális pénzpiaci szereplők is hasonlóan vélekednek rólunk, ami nem meglepő. Bár bizonyos fenntartásokkal, de el tudom fogadni ezt a besorolást, hiszen sok tényezőt figyelembe kell venni a gazdasági fejlődés értékelésekor.

Friss és figyelemfelkeltő hír érkezett a Fitch Ratings-től, amely megerősítette országunk kockázati besorolását (BBB). Az ehhez kapcsolódó kommentár különösen tanulságos, ahogyan a BBB besorolású országok listája is érdekes képet mutat. Ezen a listán mellettünk található Bulgária, Indonézia, Kazahsztán, Peru, a Fülöp-szigetek és Uruguay. Az Európai Unió kontextusában pedig csupán Románia áll mögöttünk, amely a Fitch-nél BBB- értékelést kapott.

A kazah vagy perui szuverén kockázati mérték aligha mond sokat nekünk. Az már valamit, hogy a miénkkel megegyezik (más hitelminősítőknél pedig előttünk van) a bolgároké. Mindhárom nagy hitelminősítőnél csupán a román rating rosszabb az EU-ban; előttünk áll immár a horvát (különösen az euróövezeti belépésük óta), és persze az összes többi térségi állam, használjon eurót vagy sem (cseh, lengyel).

Az országkockázat csupán egy a sokféle mérőszám közül, amely anyagi következményekkel jár. Számos más tényező is létezik, amelyek alapjául szolgálhatnak a visegrádi csoport értékelésének, és ezek továbbra is relevánsak a viszonyaink és jövőbeli kilátásaink szempontjából. Azonban a múltban honos ambíció, hogy elérjük az uniós átlagot vagy akár az osztrák szintet, ma már inkább nevetségesnek tűnik.

Lehetne a történelmi múlt vagy a társadalmi psziché szempontjai szerint az osztrák viszonyokat venni összehasonlítási alapul - de minek?

Befektetői körökben tehát az EU perifériájának tagjaként tekintenek Magyarországra, amikor üzleti véleményt formálnak. A régebbi múlt pedig leginkább csak akkor kerül elő a gazdasági tárgyú döntésekben viszonyítási alapként, amikor egy korábban elfogadott tétel valóságtartalmát kell felülvizsgálni. Ilyen az egykor széles körben osztott vélemény, mely szerint a piacgazdasági intézmények (európai jellegű számvitel, áru- és értéktőzsde, kereskedelmi és pénzügyi jogrend) tekintetében a magyarok előbbre tartanak, mint a legtöbb 'tranzíciós" ország.

Kezdetben valóban így volt. A rendszerváltozást követő évtizedben széles körben elterjedt az a nézet, hogy a cseh, a magyar, a lengyel és talán a szlovén gazdaságok lesznek a legjobban képesek az európai integrációra, mint fejlett piacgazdaságok. Ezzel szemben a szlovák gazdaság szerepe valamivel háttérbe szorult. Azóta azonban a balti államok és Dél-Kelet-Európa is sikerrel átlépett az intézményi és szerkezeti integrációs szakaszokon, bár az útjuk és a módszereik jelentősen eltértek egymástól.

A hajdani keleti blokk ma már az Európai Unió keleti szélén helyezkedik el. Ugyanakkor ezek a gazdaságok számos különböző fejlődési irányt és sajátos jegyeket mutatnak, amelyek a "szétfejlődés" sokszínűségét tükrözik.

Magyarország a bevett teljesítménymércék szerint sajnálatos módon nincs már az első háromban. Ennek belátásához nem kell önmarcangoló attitűd. A rendszerváltoztató országok sorában számos elismerésre méltó teljesítményt láttunk, így a relatív pozíciók átrendeződtek. A folyamat ma is zajlik, amely egyben vetélkedés: egy ország melyik ligába tartozik.

A magyar gazdaság helyzete, amelyet elemzésünk középpontjába állítottunk, nem sorolható be egyetlen egyszerű értékelési skálába. A bruttó hazai termék (GDP) alakulásának vizsgálata során az utóbbi húsz év tanulságai azt mutatják, hogy a külső körülmények romlásával a magyar gazdaság a regionális összehasonlítások tükrében viszonylag hátrányba került. Akárcsak más országok esetében, nálunk is előfordultak kedvezőbb és nehezebb esztendők, azonban a gazdasági teljesítmény ingadozásaiban számos eltérés figyelhető meg.

Az elmúlt húsz év eseményei világosan tükrözik, hogyan hatottak a különböző nagy válságok a gazdaságokra. Ilyen válságok voltak például a 2007 és 2010 között kibontakozó pénzügyi krízis, a 2020-as világjárvány, valamint a 2022 februárjától kezdődő orosz-ukrán konfliktus. Érdekes megfigyelni, hogy a visegrádi országok közül éppen Magyarország gazdasági teljesítménye szenvedte el a legnagyobb csökkenést a legnehezebb időszakokban. Ezen kívül, amikor az euróövezet problémái 2012 körül a térséget csak közvetve érintették, akkor is nálunk volt a legnagyobb GDP-visszaesés.

A helyzet tehát az, hogy a problémás események hatására a magyar teljesítmény a V3-csoporthoz viszonyítva visszaesik. Ez a tendencia sok új tagállamra is érvényes. Ennek következtében a fordulatokhoz való alkalmazkodási képességünk viszonylag alacsony.

Érdemes alaposan megvizsgálni a mögöttes szerkezeti tényezőket, de nem szabad figyelmen kívül hagyni a gazdaságpolitikai gyakorlatot sem. Különösen fontos foglalkozni a válságkezelő gazdaságpolitika kérdésével, hiszen a magas rangú tisztségviselők éppen az ellenkezőjét hangoztatták annak, ami végül valósággá vált: "kanyarban fogunk előzni" – hangzott a program. Ha ez volt a kitűzött cél, akkor annak megvalósítása nem bizonyult sikeresnek. Az összehasonlító statisztikák egészen más képet festenek.

Csak a legátmenetibb pillanatokban tapasztalhattunk lenyűgöző növekedési negyedéveket, amelyeket előzőleg sokkal drámaibb visszaesések készítettek elő a többiekhez képest.

Ha már autózási metafora került be a gazdaságpolitikai narratívába: a magyar gazdaság nem bizonyult jó útfekvésű, alacsonyra épített sportautónak, amely - noha az veszélyes és a napi életben kerülendő - a hirtelen kanyarokba gyorsan képes belemenni, majd pedig nagy sebességgel kilőni. Ha már jármű, akkor inkább egy megpakolt teherautó. A felpolcolt rakományra tekintettel nagyon is fékezni kell éles kanyar előtt, és onnan csak a teherautómotortól kitelő ütemben lehet ismét visszagyorsulni - a többi jármű nyomában.

Ha ez volt az eddigi minta, mitől változna meg most, 2025 derekán? A Fitch ugyan - nagy megkönnyebbülésünkre - megtartotta a korábbi besorolást, sőt még a negatív kilátás megjegyzést sem fűzte hozzá, noha saját makrogazdasági modellje szerint a BBB- következne a magyar kulcsadatokból. Abból egyebek mellett, hogy az újabb sokkok miatti ütemvesztésből nehezen tér magához a magyar gazdasági teljesítmény: a 2025-ös évre mindössze 0,7 százalékos a prognózisa. Az pedig messze elmarad a Fitch-nél BBB minősítésű országcsoport idénre várt 2,8 százalékos növekedésétől.

Lehet, hogy 2026-ban végre nálunk is túlléphetjük a 3 százalékos növekedési rátát. Persze, ezt már sokszor hallottuk, amikor a 2023-ra vagy 2024-re vonatkozó előrejelzések készültek. Egészen az idei tavaszig ez volt a hivatalosan kitűzött cél 2025-re...

De miért nem húz minálunk ez a bizonyos motor? Mi az a túlsúlyos rakomány, ami miatt éppen a kanyargós pálya annyira előnytelen?

A Fitch a döntéshez fűzött megjegyzésében egy egész sor problémát kapcsolt a kérdéshez.

Itt bontakozik ki egy különös és zavarba ejtő csapdahelyzet. Az évek során Magyarország egyfajta "feltörekvő piac"-ként formálódott, hiszen osztozik a hasonló országok pénzügyi és kereskedelmi kitettségében, ám távol áll attól, hogy ugyanolyan dinamikusan fejlődjön. Az uniós átlaghoz viszonyított - egyébként meglehetősen csekély - fejlettségi felzárkózás csak addig szolgálhat érvként a magyar eredményeket kritizálók ellen, amíg figyelmen kívül hagyjuk az új tagállamok átlagos növekedését, vagy a nem-európai "feltörekvő piacok" dinamikus fejlődését.

A jövőbeli kilátások nem éppen rózsásak. Az Európai Bizottság által idén májusban közzétett előrejelzés – amely összhangban áll más elemzők és nemzetközi szervezetek véleményeivel – azt jelzi, hogy a magyar GDP növekedési üteme jelentősen elmarad a globális átlagtól, a térségi viszonyoktól, és különösen a kevésbé fejlett országok teljesítményétől.

Az új tagállamok "felsőháza" is érezte a poszt-Covid időszak inflációjának hatásait, valamint az orosz energetikai kitettségtől való sürgős és drasztikus leválás következményeit. Különösen nagy növekedési áldozatokkal járt az átállás Észtországban, a sajátos balti környezet közepette. A régió élenjárói azonban még mindig a felső ligában maradnak. Ami a második hullámot illeti: a korábban növekedési sztárnak számító Lengyelország továbbra is dinamikusan fejlődik. Ezzel szemben a megelőző időszakban gyorsan növekvő Szlovákia – részben a nálunk is jól ismert iparszerkezeti problémák, különösen a túlfejlesztett járműipar miatt – csak közepes teljesítményre képes. A gazdaságilag korábban hátrányos helyzetű, de gyorsan felzárkózó déli tagállamok növekedési kilátásai továbbra is kedvezőek. Ezen körülmények tükrében a magyar adatok (2022-2024 tények, 2025 várható értékek, 2026 prognózis) mindenképpen egyedi mintázatot mutatnak:

egyedüliként, immár három éven keresztül tart a recessziós-stagnáló szakasz.

Mondhatjuk: kanyargós pályán valahogy így halad a jármű. Marad 2026-ra az ígéret: ha nem következik be újabb hajtűkanyar, visszatér az érzékelhető növekedési ütem. Az, amely joggal elvárható egy "feltörekvő piac" részéről.

Fontos megjegyezni, hogy a 2025-ös és 2026-os előrejelzéseink is azon a premisszán alapulnak, miszerint az EU-s forrásokhoz ténylegesen hozzá lehet férni. A bizottsági előrejelzésben nem lenne helyénvaló figyelmen kívül hagyni azt a reális lehetőséget, hogy a 2026-os választások előtt esetleg olyan kormányzati változások következhetnek be, amelyek hatására a feltételezett többlet-források valóban elérhetővé válhatnak.

A reziliencia-alapok és a hagyományos felzárkóztatási források mind a tagállamok rendelkezésére állnak, azonban ezek nem képezik a gazdasági növekedés fő motorját. Noha a többletforrások nem határozzák meg alapvetően a növekedést, hozzájárulnak a gazdasági alkalmazkodás erősítéséhez, fokozzák a makrogazdasági keresletet, és pénzügyi stabilitást nyújtanak az érintett országok számára. Ezzel szemben a magyar gazdaság jelentősen elesik ettől az ösztönző és dinamizáló hatástól, éppen egy olyan időszakban, amikor már éveken át képtelen volt növekedési eredményeket felmutatni.

A helyzet bonyolultságát sokan, sokféle módon értelmezik. Az bizonyosnak látszik, hogy a túlpakolt járművet meg kell szabadítani a fölös ballaszttól. A Fitch tükröt tartott elénk: a kép elég világos.