Az ügyészség számára is rejtély maradt, ki lehet az a titokzatos "Zsolt bácsi".
A nyomozásban kiterjedt adatgyűjtés és a bizonyítékok széles körű beszerzése zajlott és zajlik jelenleg is. Ennek során a nyomozó ügyészség elsők között vizsgálta a közvéleményt kiemelten foglalkoztató, a sajtóban "Zsolt bácsinak" nevezett állítólagos személy ügyét is, írja közleményében a Központi Nyomozó Főügyészség.
Az ügyészség tanúként hallgatta ki Látó Jánost, aki rendszeresen oszt meg videókat, így nyilvános szereplőnek számít. A tanú vallomása során előbb Juhász Péter kijelentéseivel, majd saját állításaival is ellentmondásba került. Ügyvédje jelenlétében hangsúlyozta, hogy sem az általa említett "két srác", sem az általuk megnevezett sértettek nem adtak meg információt arról, hogy ki lenne az állítólagos "Zsolt bácsi".
Látó János nem tudott világos választ adni arra a kérdésre sem, hogy honnan származik az az információ, miszerint az említett személy egy "nagyon magasrangú politikus". Ezenkívül elárulta, hogy a mai napig rejtély számára, kik voltak azok a "két srác", akik korábban felkeresték őt, és akikkel mindössze három percet beszélgetett. Az ügyészség számára nem tudott olyan adatokat szolgáltatni, amelyek alapján az érintettek beazonosíthatók lennének. Ráadásul Látó János nem vállalta a poligráfos vizsgálatot, mint tanú.
Tanúként hallgatták ki a korábban sajtónyilatkozatot tett Kuslits Gábort is, aki azon túl, hogy "közszájon forgó" dologként tett említést az ügyről, nem tudott megnevezni egyetlen olyan konkrét személyt sem, akitől ő az ügyet hallotta, illetve aki az ügyet érdemben előbbre vivő információkkal szolgálhatna.
Kihallgatták tanúként azt a nem közszereplő személyt is, akire Káncz Csaba akként hivatkozott, hogy egy "befolyásos politikus családnak a tagjától" szerzett tudomást két politikusról, akiknek kislányokat, illetve kisfiúkat szállítottak. A tanú ügyvédje jelenlétében tett vallomásában ezt cáfolta, arról számolt be, hogy az ügyről úgy hallott, mint ami "a városban közbeszéd tárgyát képezi", egyetlen konkrét tényről, vagy lehetséges tanúról sem tudott beszámolni.
"Zsolt bácsiról" Juhász Péter műsorában beszélt egy névtelenséget kérő lelkész, aki az elmondások szerint egy Ózd környéki gyermekotthonhoz járt 10 évvel ezelőtt. Valószínűleg a DK ez alapján a videó alapján kérdezte meg Semjén Zsolttól a Parlamentben, hogy "ki az a Zsolti bácsi". Semjén visszautasított minden rágalmazást.
A "Zsolt bácsis" interjúra akkor került sor, amikor Káncz Csaba, mint "geopolitikai elemző", a Facebook-oldalán név szerint megszólította Rogán Antalt és Semjén Zsoltot, ami után a két politikus rágalmazás miatt feljelentést tett. Ennek következtében magánvádas eljárás indult, és Kánczot múlt hétfőn tanúként hallgatták ki az ügyben.




