A tragédia, amely 520 életet oltott ki: a világ egyik legszörnyűbb légikatasztrófájának hátterében.

1985. augusztus 12-én a Boeing 747SR-46 típusú óriásrepülőgép simán emelkedett a levegőbe Tokióból, úti célja pedig a vibráló Oszaka volt. A fedélzeten összesen 509 utas és 15 fős személyzet tartózkodott, mindannyian izgatottan várták az utazás kezdetét. A járat, amely később a "Japán Titanicjaként" vált ismertté, zökkenőmentesen kezdte meg útját, és a rutinszerű biztonsági ellenőrzés is zökkenőmentesen zajlott.

Tizenkét perccel a felszállás után Szaszaki Jutaka másodpilóta és Takahama Maszami kapitány figyelmesen észlelték a fedélzeten tapasztalható szokatlan remegéseket, amelyek a közelgő tragédia első jeleit jelentették.

A gép váratlanul robbanásszerű dekompressziót szenvedett, aminek következtében a fedélzet teteje beomlott a hátsó mosdók közelében. A súlyos szerkezeti meghibásodás katasztrofális volt:

A dekompresszió következtében a nyomás hirtelen csökken, ami miatt automatikusan lehullanak az oxigénmaszkok. Az utolsó, a fedélzeten készült fénykép éppen ezt a rémisztő jelenetet örökítette meg: a mennyezetről lógó, készenlétben álló oxigénmaszkokat.

A következő harminc percben a pilóták minden energiájukat latba vetették, hogy visszaszerezzék az irányítást a gép felett. Azonban ez a küldetés szinte lehetetlennek bizonyult; a gép folyamatosan hullámzott, hol zuhanva, hol emelkedve. Az utasok kétségbeesett kiáltásai töltötték be a kabint, miközben a sérült Boeing vadul rángatózott a levegőben, mint egy sebesült madár.

Takahama kapitány utolsó reménye a hajtóművek tolóerejének felhasználása volt, hogy megőrizze a gép levegőbeli jelenlétét. A beszámolók szerint, a végső kétségbeesés pillanatában így kiáltott: "Ez a vég!"

A gép végül a Takamagahara-hegy környékén csapódott be és felrobbant, mindössze 100 kilométerre Tokió északnyugati részétől – számolt be róla a The Sun.

A katasztrófát követően Michael Antonucci, az amerikai légierő képviselője, mindössze 20 perccel a tragikus esemény után megosztotta a roncsok pontos helyét. Ennek ellenére a mentési akciók megkezdése meglepően elhúzódott.

A japán hatóságok kezdetben azt gondolták, hogy senki sem élte túl a szörnyű eseményt, és megakadályozták Antonuccit abban, hogy nyilatkozzon a katasztrófáról. A japán katonai egységek csupán másnap reggel, tizenkét órával azután, hogy a férfi jelzést adott magáról, indultak el a mentőcsapatok a helyszínre.

Néhány elmélet alapján a 123-as járat földbe csapódásának hátterében a következő tényezők állhatnak:

Antonucci egy évtizeddel később így nyilatkozott: "Négy ember megúszta a tragédiát, de sokkal többen is életben maradhattak volna, ha a hatóságok nem haboznak. Akkor megtiltották, hogy megosszam a tapasztalataimat a balesetről."

"Ha tíz órával előbb érkeztünk volna a helyszínre, valószínűleg több életet menthettünk volna meg" - ismerte el az egyik orvos, aki részt vett a mentési műveletben.

A baleset kivizsgálására létrehozott bizottság két év elteltével megállapította, hogy a dekompressziót szerkezeti hiba idézte elő. A nyomozás során kiderült, hogy a Boeing technikusai hét évvel korábban, egy farokcsapódást követően végzett javítása nem volt maradéktalanul sikeres, és a szükséges revíziót sem hajtották végre.

Ugyanez a repülőgép 1978 júniusában komoly sérüléseket szenvedett el, amikor az Itami repülőtéren egy különösen nehéz landolást hajtott végre. A becsapódás következtében a nyomásválaszfal megrepedt, ami azonnali javítást tett szükségessé.

Ron Schleede, az amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Felügyelet (National Transportation Safety Board, NTSB) tagja szerint a személyzet mindent megtett a katasztrófa elkerülése érdekében, azonban az "kivédhetetlen" volt.

A Japan Airlines 123-as járatának katasztrófája a mai napig a japán légiközlekedés történetének legsúlyosabb balesete. A tragédia rávilágított a mentési műveletek koordinációjának fontosságára és a nemzetközi együttműködés szükségességére krízishelyzetekben.

Az utóbbi fél évszázadban világszerte számos tragikus utasszállító légi baleset sújtotta az emberiséget. Nemrégiben egy átfogó gyűjtést készítettünk a legmegrázóbb esetekről, amelyek mély nyomot hagytak a légiközlekedés történetében.