A betegség a szeretet iskolája - Ferenc pápa homíliája a betegek jubileumi szentmiséjén - Vatican News Ferenc pápa szavai mélyen megérintik a szívünket, amikor a betegségről és annak tanulságairól beszél. A betegség nem csupán fizikai kihívás, hanem egy

Ferenc pápa a betegek és az egészségügy ünnepének alkalmából április 6-án, vasárnap délelőtt a Szent Péter téren tartott szentmise végén személyesen üdvözölte a híveket. Az esemény igazi örömmel töltötte el a téren összegyűlt hívősereget, akik mély meghatottsággal fogadták a pápa megjelenését. Kerekesszékben, személyes ápolója, Massimiliano Strappetti kíséretében érkezett az oltárhoz, ahol a szentmise főcelebránsa, Rino Fisichella érsek, az Evangelizációs Dikasztérium pro-prefektusa áldását követően rövid, de szívhez szóló üdvözletet intézett a jelenlévőkhöz.

A tér megtelt húszezer hívővel, köztük betegek, hozzátartozók, egészségügyi dolgozók, orvosok, ápolók, önkéntesek, kórházi lelkészek és kisegítő munkatársak, akik mind mély meghatottsággal fogadták a Szentatya jelenlétét és üzenetét. A felolvasók tolmácsolták Ferenc pápa szívből jövő köszönetét: a pápa szeretettel üdvözölte a szertartás minden résztvevőjét, és hálát adott az imákért, amelyekkel Istenhez fordultak az egészségéért. Kifejezte reményét, hogy a jubileum gazdag gyümölcsöket hoz majd. A szertartás végén Ferenc pápa apostoli áldását adta a betegeknek, a szenvedőknek, valamint a téren összegyűlt minden hívőnek és szeretteiknek. A Szentszék Sajtótermének közleménye szerint a Szentatya előzőleg a Szent Péter bazilikában részesült a kiengesztelődés szentségében, majd elmélyült imába merült, ezt követően pedig áthaladt a Bazilika Szent Kapuján.

Az április 5-én és 6-án megrendezett jubileumi esemény keretében a betegek, hozzátartozóik, valamint az egészségügyi dolgozók a vasárnap reggeli órákban részt vettek egy szentmisén, amelyet Rino Fisichella érsek, az Evangelizáció Dikasztériumának pro-prefektusa celebrált a Szent Péter téren. Fisichella érsek a pápa szentbeszédének felolvasása előtt kifejtette, hogy a közeli Szent Márta Házban lábadozó Ferenc pápa szívén viseli az ünneplő hívőket, és a beteg emberekhez hasonlóan ő is televízión keresztül csatlakozik a ceremóniához, ezzel is kifejezve közelségét és támogatását a jubileum résztvevői iránt.

„Figyeljetek: valami új kezd kibontakozni; éppen most formálódik, nem észlelik?” (Iz 43,19). A nagyböjt ötödik vasárnapján Ferenc pápa Izajás próféta szavait idézte, amelyek Isten üzenetét hordozzák a babiloni száműzetésben szenvedő Izrael népéhez, amikor a helyzetük rendkívül kilátástalan volt. Jeruzsálem romokban hevert, II. Nabukodonozor király seregei elfoglalták a várost, és a nép, amelyet elhurcoltak, földönfutóvá vált. Ebben a reménytelenséggel teli, sötét időszakban a száműzöttek talán úgy érezhették, hogy minden lehetőségük elveszett, és hogy Isten áldása már nem vonatkozik rájuk. Az Úr azonban éppen ezekben a nehéz időkben hívja népét arra, hogy vegye észre a szívében már növekvő új lehetőségeket. Mi lehet az, ami egy ilyen sivár és reményvesztett környezetben kezd el kicsírázni? – tette fel a kérdést a pápa homíliájában.

Egy új közösség formálódik, amely a múlt illúzióinak összeomlása után felfedezte, mi az igazán fontos: az egység megőrzése és az Úr világosságában való közös járás (vö. Iz 2,5) - emelte ki ismételten a Szentatya Izajás próféta szavait. "Gyertek, járjunk az Úr világosságában!" Egy olyan nép bontogatja szárnyait, amely képes lesz újjáépíteni Jeruzsálemet. Mivel a Szent Városban már nem áll a templom, ahol a liturgiákat ünnepelhették, Izrael népe új utakat keresett, hogy találkozhasson az Úrral: a szívük megtérésében (vö. Jer 4,4), a törvény és az igazságosság megélésében, valamint a szegények és rászorulók iránti gondoskodásban (vö. Jer 22,3). Jeremiás próféta jövendöléseit idézve a pápa hangsúlyozta az irgalmasság cselekedeteinek fontosságát.

A vasárnapi evangéliumi szakasz egy másik perspektívából világít rá a megváltás és a kegyelem témájára, ahol a középpontban egy nő áll, akinek élete a bűn és a társadalmi elítélés súlya alatt omlott össze (vö. Jn 8,1-11). Ez az asszony, akit a közössége elítélt, a halálra ítélt bűnösök sorába tartozik, és úgy tűnik, hogy számára már nincs kiút. Az ő története nem a száműzetésről szól, hanem a mély erkölcsi válságról, amelyben a megbocsátás és az újrakezdés lehetősége tűnik elérhetetlennek. De éppen akkor, amikor a vádaskodók készen állnak arra, hogy végrehajtsák az ítéletet, megérkezik Jézus, aki belép az asszony életébe, és ezzel megváltoztatja a sorsát. Ő nemcsak a halál torkából menti ki, hanem lehetőséget ad számára, hogy új életet kezdjen. Jézus nem csupán megvédi a nő életét, hanem megmutatja neki az irgalmat, amely lehetőséget teremt a bűnbocsánatra: "Menj, de többé ne vétkezzél!" (vö. 11. v.). Ez a történet rávilágít arra, hogy Isten mindig kész segíteni, még a legkilátástalanabb helyzetekben is. Az igazi kegyelem abban rejlik, hogy nem csak a bűnösöket menti meg, hanem új irányt is mutat az életüknek, lehetőséget adva a megújulásra és a helyes útra lépésre.

A vasárnapi liturgia drámai és megindító történetei arra hívnak minket, hogy Nagyböjti utunkon újítsuk meg bizalmunkat Istenben, aki mindig közel van, hogy üdvözítsen bennünket - mutatott rá szentbeszédében Ferenc pápa. Nincs semmiféle száműzetés, erőszak, bűn, nincs az életnek olyan valósága, amely megakadályozhatná Istent abban, hogy az ajtónk előtt álljon és kopogtasson, készen arra, hogy belépjen, amint mi megengedjük neki (vö. Jel 3,20). ("Nézd, az ajtóban állok és zörgetek"). Ellenkezőleg, különösen akkor, amikor a megpróbáltatások egyre nehezebbé válnak, Isten kegyelme és szeretete még erősebben magához szorít, hogy felemeljen bennünket - fejtette ki homíliájában Ferenc pápa.

A betegek és az egészségügy világának jubileuma alkalmából érdemes elgondolkodnunk a betegség nehézségein, amelyek az élet egyik legkomolyabb próbatételét jelentik. Ezekben a pillanatokban érezhetjük, mennyire sebezhetőek vagyunk, mintha száműzöttek lennénk a világban, vagy mint az evangéliumi asszony, akinek jövője sötétnek tűnik. De Isten sosem hagy minket egyedül; a legnehezebb időkben is ott van mellettünk, hogyha Őrá bízzuk magunkat, felfedezhetjük vigasztaló jelenlétét a legmélyebb kétségek közepette. Isten, aki emberré lett, hogy osztozzon gyengeségeinkben (vö. Fil 2,6-8), pontosan tudja, mi a szenvedés (vö. Iz 53,3). Ezért bátran megoszthatjuk vele bánatunkat, biztosak lehetünk benne, hogy együttérzésre és szeretetre találunk. Isten bizalommal teli szeretete lehetővé teszi számunkra, hogy részesedjünk az Ő művében, és mi magunk is váljunk egymás "angyalaivá", a Jelenlétének hírnökeivé. A betegek ágya sokszor nemcsak szenvedés helyszíne, hanem a megváltás és az üdvösség "szent helyévé" is válhat, ahol a gondviselők és a szenvedők közötti kapcsolat mélyebb értelmet nyer.

Ferenc pápa ezután a következő gondolatokkal fordult az orvosokhoz, ápolókhoz és az egészségügyi szakemberekhez: "Miközben a betegeitek, különösen a legsebezhetőbbek iránti gondoskodásotokkal foglalkoztok, az Úr lehetőséget kínál számotokra, hogy folyamatosan megújítsátok életeteket, tele hálával és reménnyel (vö. Spes non confundit, 11) - utalva ezzel 'A Remény nem csal meg' című, a 2025-ös szentév meghirdetésére vonatkozó Bullájára. "Isten arra hív titeket, hogy életeteket azzal az alázatos szemlélettel világítsátok meg, hogy semmi sem magától értetődő, és hogy minden Isten ajándéka. Töltsétek meg életeteket azzal az emberiességgel, amelyet akkor tapasztalunk meg, amikor a felszínes látszatok helyett az igazán lényeges dolgokra fókuszálunk: a szeretet apró és nagy gesztusaira. Engedjétek, hogy a betegek jelenléte ajándékként lépjen be az életetekbe, hogy meggyógyítsa szíveteket, megtisztítva azt mindattól, ami nem a jótékony szeretet, és melegítve azt az együttérzés égő és édes tüzével."

A pápa ezután szeretetteljes szavakkal fordult beteg testvéreihez, arról téve vallomást, hogy életének ebben az időszakában sok mindenben osztozik velük, mint az erőtlenség, a gyengeség érzésének megtapasztalása, a másoktól való függés. A betegség egy iskola, amelyben nap mint nap megtanuljuk, hogy szeressünk és hagyjuk, hogy szeressenek minket. A sajnálkozás és a kétségbeesés helyett legyünk hálásak Istennek és testvéreinknek a kapott jóért - hangsúlyozta a pápa. A kórházi szoba és a beteg ágya is lehet olyan hely, ahol meghallhatjuk az Úr hangját, aki nekünk is mondja: "Nézzétek: én valami újat viszek végbe, már éppen készülőben van; nem látjátok?" (Iz 43,19). Felidézte elődje, XVI. Benedek pápa példáját, aki betegsége idején gyönyörű tanúságot tett az életörömről. A reményről szóló enciklikájában pedig azt írta, hogy "az emberiességet lényegében a szenvedéshez és a szenvedő emberhez való viszonnyal mérjük. Kegyetlen és embertelen az a társadalom, amely nem tudja elfogadni a szenvedőket" (Spe Salvi enciklika, 38). Ferenc pápa hozzáfűzte, hogy a szenvedéssel való közös szembenézés emberibbé tesz bennünket, és a fájdalom megosztása fontos állomása az életszentség minden útjának.

Ferenc pápa homíliájában végül arra buzdított, hogy ne zárjuk ki életünkből a törékenyeket, ahogyan sajnos egy bizonyos fajta gondolkodásmód manapság néha ezt teszi, ne rekesszük ki a fájdalmat a környezetünkből. A fájdalom váljon inkább annak a lehetőségévé, hogy együtt növekedjünk, hogy ápoljuk a reményt annak a szeretetnek köszönhetően, amelyet elsőként Isten öntött a szívünkbe, amelyet Ő "árasztott ránk a Szentlélek által" (vö. Róm 5,5), és amely "nem szűnik meg soha", ami mindenen túl örökre megmarad (vö. 1Kor 13,8-10.13).