Tudtad, hogy akár 90 ezer forintot is visszaigényelhetsz az államtól? Sajnos sokan nincsenek tisztában ezzel a lehetőséggel, pedig érdemes lenne utánajárni.
Ezt a 6 szót sose írd be a Google keresőjébe: ellophatják az összes adatodat
A gyermek születése utáni három év folyamán a szülők olyan állami támogatásokban részesülhetnek, amelyek sokak számára ismeretlenek. Pedig érdemes kihasználni ezeket a lehetőségeket, hiszen a két visszaigényelhető támogatás összege meghaladhatja a 90 ezer forintot. A KRESZ-vizsga és a nyelvvizsga díjának visszatérítése nem csupán a 20 és 35 év alatti fiatalok privilégiuma, hanem a kisgyermekes szülők munkaerőpiacra való visszatérését is támogatja az állam. Érdemes tehát tájékozódni a lehetőségekről és élni a felkínált juttatásokkal!
A gyerek születését követően otthon töltött hónapok, évek értelemszerűen a kicsiről szólnak, aki sokáig a szülők csaknem minden vegyértékét leköti. Ha azonban van egy kevés idő, energia a csed, gyed, gyes mellett, érdemes belekezdeni olyan dolgok tanulásába, melyek egyrészt végre nem a hozzátáplálásról, játszótérről, bölcsődéről szólnak, másrészt a későbbiekben hasznosak lehetnek számodra a mindennapokban és a munkaerőpiacon egyaránt. Ha még nincs jogosítványod és nyelvvizsgád, érdemes a gyerek hároméves koráig megszerezni, mivel a vizsgák díjából több mint 90 ezer forintot visszaigényelhetsz az államtól.
KRESZ-vizsgadíj visszatérítése: 25 ezer forint
A KRESZ-vizsgadíj visszatérítését 2018-ban vezette be a kormány, ám először csak a 20 év alatti fiatalokra vonatkozott. 2020 júliusától azonban a kismamákra is kiterjesztették a támogatásra jogosultak körét. Jelenleg a csecsemőgondozási díjban (csed), gyermekgondozási díjban (gyed), gyermekgondozást segítő ellátásban (gyes) részesülő anyák, illetve apák vehetik igénybe a B-kategóriás vezetői engedély megszerzéséhez, maximum 25 ezer forint értékben. A támogatás a Magyar Államkincstárnál igényelhető a sikeres KRESZ-vizsgát követően. Ehhez a tanfolyam, illetve a vizsga díjának befizetését igazoló dokumentum szükséges. Az igénylést a KRESZ-vizsga napjától számított egy éven belül le kell adni a MÁK-nál. Bővebb információkat itt találsz.
Nyelvvizsgadíj visszatérítése: 66 700 forint
Ha még nem rendelkezel nyelvvizsgával, érdemes kihasználni a gyerek hároméves koráig terjedő időszakot a megszerzésére. A nyelvvizsga első sikeres letételének díját visszatérítik, ami nemcsak a 35 év alattiakat érinti, hanem a szülési szabadságon lévő anyukákat és apukákat is. Az állami támogatás mértéke a nyelvvizsga ténylegesen befizetett díjáig terjed, de legfeljebb a minimálbér 25%-át teheti ki, ami 2024-ben 66 700 forint. Fontos, hogy az igénylést a nyelvvizsga-bizonyítvány kiállításának napjától számított egy éven belül be kell nyújtani. A kérelemben szerepelnie kell az első sikeresen letett nyelvvizsga anyakönyvi számának, valamint a bizonyítvány számának is. További részletekért érdemes felkeresni a Magyar Államkincstár hivatalos weboldalát.