Persze, íme egy egyedi változat: **Állandó elkötelezettség: Meddig maradhat valaki hű a Fidesz irányvonalához? | 24.hu** Ez a cím egy érdekes kérdést vet fel a politikai hűségről és a pártokhoz való ragaszkodásról, különösen a Fidesz esetében. Mennyire
Cserpával ülök szemben, és a hűségének mélységein merengve töltöm az időt. Ez a heti hírlevelünk, a 24/7 beköszöntője, ahol a gondolatok szárnyalásának adunk teret.
Ülök szemben Cserpával (ahogy mindenki hívja Cser-Palkovics Andrást, a székesfehérvári polgármestert), és a hűségéről tűnődöm. Majdnem húsz éve ismerjük egymást, és már szinte semmi fideszest nem látok benne. Nem arrogáns, nem nagyképű, nem szajkóz lózungokat, nem minősíti alpári stílusban a politikai ellenfeleit. Sőt, ennek az ellenkezőjét teszi: úgy kommunikál a nyilvánosságban, ahogy azt a szekértáborokon kívül létezők elvárják egy politikustól. Valaha ő is kemény volt, polgármestersége előtt a Fidesz szóvivőjeként nem fukarkodott a csípős beszólásokkal. Most viszont Menczer Tamás ül az ő egykori pozíciójában, és hiába próbálok akár csak egyetlen momentumot is felfedezni, ami összeköthetné ezt a két figurát - nem sikerül.
Ülök Cserpával szemben, és a hűségéről elmélkedem. Furcsa, de körülbelül egy évig közös úton jártunk: mindketten 1989-ben csatlakoztunk a Fideszhez, ő akkor 15 éves volt, én pedig már egy kicsit idősebb. Élénken él bennem az emlék, amikor az első szabad választások idején a lágymányosi közösségi házban egy klubkoncert előtt váratlanul megérkezett Fodor Gábor. A Roxette slágere szólt, és a kócos fideszes fiatal hirtelen elkérte a mikrofont, hogy pár másodpercre magára vonja a figyelmet: "Szevasztok, a Fideszre szavaztok?" - mondta, majd a közönség őrjöngését kihasználva átadta a szót Hobónak. Abban a pillanatban tudatosult bennem, hogy a párt tagság nem csupán politikai elköteleződést jelent, hanem egy mély érzelmi kötődést is. Én viszont soha nem vágytam erre, a '90-es évek választásai után éppen ezért léptem ki a Fideszből - jóval a székházbotrány és a konzervatív fordulat előtt. Cserpa viszont már 36 éve a párt tagja. Szereti a Fideszt, büszkén hordja a mezét, és ha valami nem tetszik a pályán, hangosan bekiabál. De soha nem cserélné le a logót egy másikra, függetlenül attól, hogy a csapat nyer vagy veszít.
Ülök szemben Cserpával, és a hűségéről tűnődőm. Azt mondja, számos tartalmi kérdésben egyetért a kormánnyal, a kommunikációval akadnak problémái. Ezen mondjuk nem csodálkozom. Csak ezen a héten a Fidesz megpróbálta elmagyarázni, hogy minden idők legnagyobb budapesti Pride-ja valójában Orbán csodás mestertervét megvalósító hatalmas győzelem volt, teleaggatták az országot az óvodás szintet ostromló Zelenszkij-Magyar plakátokkal, Cserpa egyik fideszes párttársa azzal vádolta meg Magyar Pétert, hogy aszálytámogató, a másik megosztott egy ízléstelen malacpörkölős videót - és ezek csak legidétlenebbek az elmúlt hét terméséből. Miközben végre valóban született egy érdemi kormányzati döntés: az első lakáshoz jutást segítő támogatott hitel sokaknak nyújt majd valós segítséget az otthonteremtéshez. Persze csak akkor, ha nem omlik össze a költségvetés, amelyen akkorák már a lyukak, hogy azokat csak külföldi finanszírozással - az államadósság növelésével - lehet befoltozni.
Ülök Cserpával szemben, és elmerengek a hűségről, melyet ő képvisel. Figyelem, ahogy szenvedéllyel beszél a Vidiről, és felmerül bennem a kérdés: miért választotta mindig a nézőtér közepét a VIP-páholy helyett, még akkor is, amikor az szinte zsúfolásig megtelt? Évről évre megveszi a családi bérletet, és a helyi szurkolók között foglal helyet, hogy átélje a mérkőzések izgalmát. Dühös, de nem a polgármesteri szék miatt, hanem szurkolóként érzi a sértést: a klub multimilliárdos tulajdonosa nemcsak cserbenhagyta a csapatot, hanem látványosan darabokra szaggatta a Vidi-mezt is. Szorítok Cserpának, hogy találjanak egy megbízható személyt, akire fájdalom nélkül rábízhatják a Vidit. Egy tanács: kerüljék el a NER közelét, ha valóban jót akarnak a klubnak.
